Új edzőjével a Vancouver ellen nyert először a Blackhawks

Vágólapra másolva!
2008.10.20. 07:48
Címkék
Mindössze két mérkőzésre került sor az NHL 13. játéknapján, amely elsősorban arról marad emlékezetes, hogy Joel Quenneville elkönyvelhette az első győzelmét a Chicago edzőjeként, mégpedig a Vancouver ellen. A másik találkozón a kapusa remek teljesítményére építő Carolina idegenben verte meg az Anaheimet.
Brent Sopel (jobbra) és a Chicago is szárnyalt a Vancouver ellen
Fotó: Reuters
Brent Sopel (jobbra) és a Chicago is szárnyalt a Vancouver ellen
Brent Sopel (jobbra) és a Chicago is szárnyalt a Vancouver ellen
Fotó: Reuters
Brent Sopel (jobbra) és a Chicago is szárnyalt a Vancouver ellen

Múlt csütörtökön nevezték ki a Chicago edzőjének Joel Quenneville-t, akinek debütálása nem sikerült túl jól, hiszen St. Louisban szétlövéssel kikapott új együttese, másodjára viszont már összejött a győzelem.

A Blackhawks a Vancouvert fogadta, és a sikerét elsősorban Patrick Sharpnak köszönheti, aki két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a 4–2-es diadalhoz.

A Chicagóban – amely az első és a harmadik harmadot is 2–1-re nyerte meg – ugyancsak jó napot fogott ki Patrick Kane (egy gól, két gólpassz), aki előző trénere, a leváltott Denis Savard távozását a hírek szerint a pénteki edzésen megkönnyezte. Az azóta lejátszott két meccsen viszont három-három gólt, illetve gólpasszt ért el.

„Nem tudom, milyen mélyen érintette az edzőváltás, de úgy látom, motiválta őt. Most ennek élveztük ismét nagy előnyét” – mondta csapattársáról Jonathan Toews, a Blackhawks csapatkapitánya.

A Canucksnak ez már a harmadik fiaskója volt a legutóbbi négy mérkőzésén.

Két vereséggel a háta mögött látogatott Anaheimbe a Carolina, amely 3–1-re legyőzte a Kacsákat. Ez leginkább az idei szezonban második alkalommal kezdő kapusának, Michael Leightonnak az érdeme, aki 32 védést mutatott be a találkozó során.

„Néha akkor nyersz, amikor nem számítasz rá” – érzékeltette Leighton, hogy nem feltétlenül saját magukat tartották a párharc esélyesének a Hurricanes játékosai, akiknek a góljait Ryan Bayda, Rod Brind’Amour és Eric Staal ütötte, utóbbi az üres kapuba.

Az Anaheim ezután egy négymeccses idegenbeli sorozatot kezd meg, ami Teemu Selänne szerint nem lesz haszontalan a gárda számára.

„Ezt a túrát egyfajta csapatépítő tréningként kell felhasználnunk, hiszen épp elég időt töltünk majd egymással. Önbizalmat kell szereznünk” – mondta az idény során eddig mindössze egy gólig jutó finn klasszis.

NHL

13. JÁTÉKNAP
Chicago Blackhawks–Vancouver Canucks 4–2
Anaheim Ducks–Carolina Hurricanes 1–3
Legfrissebb hírek

Bodó Richárd csak úgy tud bizonyítani, ha a pályán van

Kézilabda
6 perce

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
33 perce

„Bármi megtörténhet Rinderknech ellen” – interjú Marozsán Fábiánnal

Tenisz
37 perce

NBA: kikapott Portlandben a Lakers; 39 pont Wembanyamától

Amerikai sportok
1 órája

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
3 órája

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
9 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
9 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik