A Nemzeti Sport kiadásában megjelent könyv a magyar jégkorong, s benne az „aranygeneráció” történetét és sikereit mutatja be a kezdetektől napjainkig, a kőkorszaki állapotoktól addig az áprilisi szapporói estéig, amikor legyőzték az ukránokat, feljutottak az A-csoportba, és hősként ünnepelte őket az egész ország.


A válogatott olyasmit vitt véghez, ami a realitások alapján nem történhetett volna meg. A siker azzal a kulcsfontosságú nappal kezdődött, amikor Kercsó Árpád Erdélyből Magyarországra települt, és Dunaújvárosban nekilátott, hogy kiválassza a jövőbeli győzteseket.
Mindeközben Székesfehérvárott is felismerték a tehetséges gyerekeket, és egy sorba állították ifjabb Ocskay Gábort és Palkovics Krisztiánt. Mostoha körülmények között jégkorongoztak, és igen hosszú utat tettek meg Dunaújvárostól és Székesfehérvártól az „aranygeneráció” mai sikeréig.
A rengeteg színes fotóval illusztrált kötetben – amelyhez ajándék gólösszefoglaló CD is jár a válogatott legszebb pillanataival – több riport és interjú olvasható a hősökkel.
Az október 22-én megjelent, több mint százoldalas kiadvány megvásárolható a könyvesboltokban, a nagyobb újságárusoknál, valamint kedvezményes áron megrendelhető itt.
A játékosok fotózásán készült werkfilm pedig megtekinthető a Pixter videómegosztó portálon.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







