A győzelmi kényszer rányomta bélyegét a válogatott teljesítményére

Fél órával az Ausztria elleni mérkőzés után Benk András letörten SMS-ezett egy lépcsőfokon üldögélve, holott ő nem is játszott. 6–0-ra kikaptunk Ausztriától, így gyakorlatilag elúszott a bennmaradás.



Pedig az első harmad még rendben volt, s bár látszott a mieinken, hogy nem nyugodtak, ugyanez látszott a riválison is. A kapura lövési arány kiegyenlített volt végig, mígnem Thomas Koch átkígyózott a védelmünkön, és a fekvő Szuper Levente felett a léc alá emelt, kevesebb mint egy perccel az első harmad vége előtt, azaz lélektanilag a legrosszabbkor.



Ha az első harmad rosszul ért véget, akkor a második még rosszabbul kezdődött, Koch bevágta a másodikat is, amitől összezavarodott a magyar csapat, elhagytuk a korongot, estünk-keltünk, felállni előnyben sem tudtunk, viszont két hátrányból is újabb találatot kaptunk, így a második szünetre mínusz négynél tartottunk.



A 46. percben Szuper már az ötvenedik lövés után nyúlt, a becsületgólért imádkoztunk, amelyet nem sikerült megszereznünk, és még kaptunk is egyet, 0–6 lett a vége. A hat gól összesen tizenhárom pontjából tizenegyet Ausztria első sora szerzett.



Az alsóház másik mérkőzésén Németország folytatta számunkra különösen káros mélyrepülését, 3–1-re veszített Dánia ellen tovább nehezítve amúgy sem könnyű helyzetünket.

Abban az esetben juthatunk tovább, ha rendes játékidőben nyerünk Dánia és Németország ellen is, Ausztria pedig már nem szerez kettő pontnál többet…