A sírból hozta vissza a meccset a Calgary

2009.10.09. 07:49
null
René Bourque (jobbról a második) az ünneplő társak gyűrűjében (fotó: Reuters)
Címkék
Tizenkét mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) hetedik játéknapján. A címvédő Pittsburgh a Phoenix elleni veresége után győzni tudott, megfosztva veretlenségétől a Philadelphiát. A Calgary szétlövés után múlta felül az Edmontont.

Nagy csatát vívott egymással Edmontonban a hazai Oilers és a vendég Calgary Flames. A mérkőzés nagyobbik részében az edmontoniak álltak jobban.

A hazai együttes Ethan Moreau és Lubomir Visnovsky révén az első harmadban kétgólos vezetésre tett szert, amit még kiegyenlített a vendégcsapat, de úgy tűnt, Ales Hemsky találatára már nem lesz válasza.

Már minden hazai szurkoló a találkozó befejezését várta, amikor másfél másodperccel (!) a vége előtt René Bourque kiharcolta a hosszabbítást, majd mivel az nem döntött, szétütés következett. Ebben a Flames volt a jobb, így a szombati siker után újra legyőzte az Edmontont.

Philadelphiában feledtette a Phoenix elleni vereségét a Pittsburgh. A címvédő együttes ezzel elvette a Flyers veretlenségét, amely így elszalasztotta azt az esélyt, hogy az 1995–1996-os szezon után újra négy győzelemmel indítson.

Szétlövés döntött Tampában, ahol a vendég New Jersey diadalával zárult a meccs, míg az Ottawa Senators hosszabbítás után verte meg a New York Islanderst. Az Anaheim 6–1-re nyert Bostonban, így már nem nyeretlen.

 

 ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGBAJNOKSÁG (NHL)
7. JÁTÉKNAP      
Ottawa Senators New York Islanders 3–2 hosszabbítás után
Philadelphia Flyers Pittsburgh Penguins 4–5  
Boston Bruins Anaheim Ducks 1–6  
Buffalo Sabres Phoenix Coyotes 2–1  
Washington Capitals New York Rangers 3–4  
Detroit Red Wings Chicago Blackhawks 3–2  
Tampa Bay Lightning New Jersey Devils 3–4 szétlövés után
St. Louis Blues Atlanta Thrashers 2–4  
Nashville Predators Colorado Avalanche 3–2  
Edmonton Oilers Calgary Flames 3–4 szétlövés után
Los Angeles Kings Minnesota Wild 6–3  
San Jose Sharks Columbus Blue Jackets 6–3  

 

 

 

Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
16 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
56 perce

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
58 perce

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik