Jégkorong: a vártnál hamarabb, maszkban tért vissza Majoross

2009.10.27. 13:40
Címkék
Öt héttel azután, hogy csúnyán eltörött az állkapcsa, ismét pályára lépett egy Mol-ligás mérkőzésen Majoross Gergely, a Vasas Budapest Stars jégkorongozója. A 30 éves játékosra, aki részese volt a válogatott szapporói vb-győzelmének, az első orvosi vélemények szerint 3-4 hónap pihenő várt, ám Majoross számára ez a megoldás nem felelt meg, ő mindenáron siettette a visszatérést.

 

Amikor szeptember 18-án a Dunaújváros elleni Mol-liga-találkozón Majoross Gergely állkapcsát eltörte egy felcsapódó korong, senki sem sejtette, hogy kevesebb mint öt hét után újra játszani fog.

„Az orvosok sem hittek benne, három-négy hónapos gyógyulási időt tippeltek – mondta Majoross, akit egyből a baleset után megműtöttek, és egy fémlapot építettek be az állkapcsába, hogy rögzítse a sérült részt. – Én már akkor azt mondtam, hogy fele ennyi időt adok magamnak, de még ezzel sem elégedtem meg. Addig jártam, amíg nem találtam egy olyan orvost, aki öt hét után engedélyezi a játékot."

Majoross egy olyan maszkban lépett pályára október 23-án Miskolcon és vasárnap hazai pályán a Brassó ellen, amelyet a sisakjához erősítettek és védi az állkapcsát.

„Akadályoz a látásban a maszk és egy picit az is zavaró, hogy mivel a sisakhoz van erősítve, mozog az egész szerkezet. Ám a lényeg, hogy játszhatok, és tényleg véd az ütésektől ez a védőmaszk, hiszen ha fel is csapódik a korong, nem egy ponton éri ütés az állkapcsomat."

Legfrissebb hírek

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
9 perce

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
29 perce

Nagyon megéri inni! – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
29 perce

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
29 perce

Ronald Koeman a kiesés után távozik a holland válogatott éléről

Foci vb 2026
30 perce

Elkezdődött a Franciaország–Svédország összecsapás!

Foci vb 2026
54 perce

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
59 perce

Szurkolói pillanatképek New Jersey-ben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik