Jégkorong: a Vasas megszorongatta a tornagyőztest Bledben

2010.08.23. 12:42
Címkék
Remekül helytállt a hétvégi bledi tornán a Vasas jégkorongcsapata. A finn Risto Kurkinen által irányított együttes az első meccsén ugyan simán kikapott, de a másik két találkozón már közel állt a győzelemhez.

Nagyon jó alkalomnak bizonyult a bledi torna arra, hogy felmérje erejét a Mol Liga-győztes Vasas. Az EBEL-csapatokat felvonultató tornán ugyan erős gárdák között edződhetett a magyar együttes, amely az első meccsén még 9–0-ás vereséget szenvedett, de a későbbi találkozókon már méltó ellenfélnek bizonyult, olyannyira, hogy a későbbi tornagyőztes Villachot kis híján le is győzte.

„Jól döntöttünk, amikor elfogadtuk a blediek meghívását, nagyon hasznos volt számunkra ez a torna – mondta Kangyal Balázs klubigazgató. – Egyrészt a játékosok is fel tudták mérni, hogy hol tartanak, szembesültek azzal, hogy egy szinttel feljebb mennyivel gyorsabb, technikásabb a játék. Másrészt az edzőnk is sok tapasztalatot szerzett a játékosokkal kapcsolatban, láthatta, ki hogyan reagál a nehéz helyzetekre, kinek milyen a hozzáállása, mennyire terhelhető, egyszóval milyen játékos és milyen ember."

 

FELKÉSZÜLÉSI TORNA, BLED 
1. FORDULÓ
Olimpija Ljubljana–Villach 2–8
Acroni Jesenice–Vasas 9–0
 
2. FORDULÓ
Vasas–Villach 3–4
Olimpija Ljubljana–Acroni Jesenice 3–2
 
3. FORDULÓ
Vasas–Olimpija Ljubljana 1–3
Acroni Jesenice–Villach 2–5
 
A torna végeredménye: 1. Villach, 2. Olimpija, 3. Jesenice, 4. Vasas

 

Legfrissebb hírek

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
24 perce

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
26 perce

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
39 perce

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
40 perce

Marokkó ezzel a góllal szerezte meg a vezetést – videó

Foci vb 2026
49 perce

Szijártó Zétény negyedik lett a szebeni kerékpáros körverseny első félszakaszán

Kerékpár
1 órája

Szabadrúgás-variáció után vezet Marokkó!

Foci vb 2026
1 órája

Tour de France: meglepetésre Vingegaard nyerte a csapatidőfutamot Ganna előtt

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik