A válogatott magja megmaradt, Sator bízik a fiatalokban

2010.11.09. 12:53
null
Vas Mártonék (jobbra) hétvégén a Telenor Hoki-kupán szerepelnek (Fotó: Korponai Tamás - archív)
Címkék
A hétvégén Székesfehérváron rendezik meg a Telenor Hoki-kupát, amelyen a magyar jégkorong-válogatott sorrendben Japánnal, Franciaországgal és Ausztriával küzd meg. A torna keddi sajtótájékoztatóján Ted Sator szövetségi kapitány elmondta, hogy az esemény remekül segíti a felkészülést.

„Minőségi ellenfelekkel találkozunk, a legfontosabb találkozónkat mégis az áprilisi, hazai rendezésű divízió 1-es világbajnokságon szereplő Japán ellen játsszuk majd. A fehérvári tornán megkapjuk a választ arra a kérdésre, hogy milyen mag köré építhetjük a válogatott a budapesti vb-n. Nemzeti csapatunk magja megmaradt, de remélem, a fiatalok is mindent beleadnak, ami jól szolgálja a felkészülésünket” – kezdte Sator, aki hozzátette, hogy a decemberi jesenicei tornán – a házigazda Szlovénia mellett Norvégiával és Ausztriával játszik a válogatott – főleg a fiataloknak szavaz bizalmat, majd kitért a Sapa Fehérvár idei szereplésére is.

„Nem aggaszt a Volán idei teljesítménye, mert fokozatosan javul. Már most jobban játszik, mint korábban, és úgy vélem, hogy a szezon végére még ennél is jobb lesz. EBEL-beli csapatomhoz, a Medvescak Zagrebhez hasonlóan a fehérváriak is a rájátszásra pályáznak, és ez a hév, ez a hajtás jól jöhet a hétvégén a válogatottban, majd tavasszal a vb-n is” – mondta a szakember.

A játékosokat a fehérváriak rutinos védője, Horváth András képviselte.

„Japán a legyőzhető kategóriába tartozik, míg a másik két rivális papíron erősebb. Ennek ellenére mindent meg fogunk tenni, hogy velük is felvegyük a versenyt, és lehetőleg nyerjünk” – nyilatkozta a Volán bekkje.

Idősebb Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár technikai igazgatója azt is elmondta, hogy nagy várakozás előzi meg a tornát, garantáltan telt ház lesz az összes meccsen az Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Hír még a válogatottal kapcsolatban, hogy lehet licitálni a csapat 23. játékosa címre, ami annyit tesz, hogy a legtöbb pénzt felajánló szurkoló teljes felszerelésben leülhet a játékosok mellé a kispadra a nyitó meccsen. Az ebből befolyó összeget a szövetség a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére ajánlja fel.

A szövetség három plusz két éves technikai szerződést kötött a jégkorong felszereléseket forgalmazó Warrior Hockey céggel, amely minden játékos számára egyedi, névre szóló kesztyűt biztosít a tornán, hogy majd azt követően közönségszavazáson dőljön el: melyik lesz ezek közül az, amelyiket a jövőben a válogatott tagjai viselni fognak.

Legfrissebb hírek

Haaland góljával vezet Norvégia!

Foci vb 2026
8 perce

Videó: 40 év után az első – íme, a brazilok kihagyott büntetője Norvégia ellen

Foci vb 2026
21 perce

A friss Tour-szakaszgyőztes Del Toro kihagyja az angolok elleni meccset

Foci vb 2026
26 perce

CR7 vs. Yamal: generációk csatája; Szongoth Domán Kanadába tart

E-újság
33 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
55 perce

Vége az első félidőnek, nincs még gól

Foci vb 2026
1 órája

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Szocsi emléke – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik