Jégkorong: A Vasasban jobban szem előtt vagyok, mint Miskolcon - Popovics

2010.11.05. 17:08
Címkék
Popovics Patrik idén nyáron igazolt a Miskolc jégkorongcsapatától a Vasashoz, a 20 éves védő az eddig eltelt hónapokat maga mögött tudva úgy értékelt: a legjobb helyen van. Mivel célja a felnőtt válogatottság, úgy hiszi, hogy a Vasasnál jobban szem előtt van, mint volt korábban Miskolcon.

„Már augusztusban úgy érezhettem, hogy otthon vagyok a Vasasnál, mindenki nagyon kedvesen fogadott – mondta Popovics Patrik, aki hat gólnál és nyolc asszisztnál tart a szezonban. – A legközelebbi kapcsolatban nyilvánvalóan azokkal vagyok, akiket a korosztályos válogatottakból már jól ismertem, így Somogyi Balázzsal és Strenk Hunorral, de igazából nem emelnék ki senkit, mert tényleg az egész csapat sokat segített, és mindenben támogatott."

Popovics szakmailag is úgy érzi, hogy a legjobb helyen van, mivel célja a felnőtt válogatottság, úgy hiszi, hogy a Vasasnál jobban szem előtt van, mint volt korábban Miskolcon.

„Két mérkőzés óta már négy sorral lépünk jégre, de egyelőre változó, hogy én kikkel játszom együtt – folytatta a fiatal védő. – Van, hogy két hétig is ugyanabban a variációban lépünk pályára, majd edzőnk, Risto Kurkinen változtat egy kicsit. Még alakulunk, ám az mindenképpen biztató az én számomra is, hogy élvezem a bizalmát, mindig megtalálja a helyemet."

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: portugál–spanyol csúcsrangadó a vb-nyolcaddöntőben

Minden más foci
4 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
7 perce

A belga kapitány reagált Balogun felmentésére: szerinte a FIFA-nál április 1. lehet

Foci vb 2026
19 perce

Norvégia kiejtette Brazíliát, ott van a negyeddöntőben!

Foci vb 2026
25 perce

Haalandot a hajrában már nem tudták tartani a brazilok, Norvégia kiejtette az ötszörös világbajnokot

Foci vb 2026
25 perce

Haaland góljával vezet Norvégia!

Foci vb 2026
41 perce

Videó: 40 év után az első – íme, a brazilok kihagyott büntetője Norvégia ellen

Foci vb 2026
54 perce

A friss Tour-szakaszgyőztes Del Toro kihagyja az angolok elleni meccset

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik