Bevette a BS-t a magyar hokiválogatott

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2011.04.16. 20:51
null
A jégkorong-válogatott készen áll a vb rajtjára (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Szombat délelőtt megejtette utolsó keretszűkítését Ted Sator szövetségi kapitány, este pedig már a Papp László Budapest Sportarénában edzett a csapat. Így tett a mieink után Hollandia válogatottja is, amellyel nyitómeccsünket játsszuk vasárnap 19.30-kor.

A nap az utolsó keretszűkítéssel indult, Ted Sator szövetségi kapitány az eddigi 24-es névsorból Láda Balázs és Nagy Gergő nevét húzta ki, ezzel kialakult a végső, 22-es keret, amelyet az esti technikai értekezleten kellett leadnia Imre Lajos csapatvezetőnek.

Láda és Nagy kirostálását Sator csupán annyival indokolta, hogy Japán kiesése miatt négymeccses lesz a világbajnokság, ezért talán vállalható, hogy ne csak 12, hanem 13 csatárral induljunk csatába, és elég a nyolc helyett hét védő is. Márpedig Láda nyolcadik lett volna, Nagynál pedig rugalmasabb játékos a szélen és centerben is bevethető Holéczy Roger, aki a combhajlítóizom-sérüléssel bajlódó – de gyógyuló! – Sikorcin Ladislav helyettese lehet, ha úgy hozza a sors.

Mindenesetre délelőtt a szövetségi kapitány és egy sportpszichológus egyenként is elbeszélgetett a beválogatottakkal arról, hogy mit vár tőlük a szakvezetőség, és mi vár rájuk a telt házas Papp László Budapest Sportarénában, amelyet az este hét órára kiírt edzésen vett birtokba a csapat.

Az ötvenperces gyakorlás pörgős volt – a különböző gyakorlatokat büntetőzőverseny és szabad lövöldözés zárta –, az sem zavarta a fiúkat, hogy a két kapus kisebb bajokkal küzd: Hetényi Zoltánnak letört egy darab a fogából, de a fogorvos napközben rendbe rakta, Szuper Levente pedig beverte a térdét a kapuvasba egy korábbi edzésen, és kissé meghúzta. Kettejük közül Sator elmondása alapján Hetényi kezd majd a nyitómeccsen Hollandia ellen, amely csapat a mieink után tréningezett.

A jegyeladások alapján a telt ház garantálva van, nálunk mindenki játékra kész, úgyhogy tényleg már csak a korongbedobás van hátra.

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
10 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
13 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
15 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
26 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
33 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
43 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája