Szélig, Vas János és Bartalis is csatlakozott a kerethez

MTI MTIMTI MTI
2011.04.11. 11:54
null
Szlovénia után Ukrajnával mérkőzik meg a válogatott (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Az utolsó felkészülési hét vette kezdetét hétfőn a magyar jégkorong-válogatott számára, amely vasárnap már divízió 1-es világbajnoki mérkőzést játszik a Papp László Budapest Sportarénában.

A káposztásmegyeri Jégpalotában délelőtt huszonöt mezőnyjátékos és három kapus készülődött, közülük három csatár, két védő és egy hálóőr kerül ki a keretből az ukránok elleni keddi-szerdai két találkozó után. Hétfő reggel a keret négy dunaújvárosi hokisa közlekedési dugó miatt kicsit késett.

Most kapcsolódott be a felkészülésbe három légiós – az újonc Bartalis István, valamint Vas János és Szélig Viktor –, illetve az eddig sérüléssel bajlódó Tokaji Viktor és a betegségéből felgyógyuló Kovács Csaba.

Horváth András kisebb sérülése ellenére is jégre ment, akárcsak Holéczy Roger, aki már teljes értékű munkát végez azután, hogy jobb keze rendbe jött.

A felkészülési szakaszban az utolsó ellenfél az ukrán együttes lesz, kedden a Jégpalotában 19, szerdán Dunaújvárosban 18 órakor kezdődik a találkozó. A vendégek szintén divízió 1-esek, ők vasárnaptól Kijevben próbálnak meg felkerülni a világelitbe.

A két együttes eddig 11-szer találkozott egymással. Lett volna egy 12. mérkőzés is, ám az 2004. február 6-án elmaradt, mert a magyar csapat csomagjai nem érkeztek meg a minszki tornára, a nemzetközi szövetség pedig 5–0-val az ukránoknak írta jóvá a meccs három pontját. Utóbbival együtt született tíz ukrán és két magyar győzelem. Az egyik ebből örökre emlékezetes marad a magyaroknak: 2008. április 19-én Szapporóban 4–2-re nyert Pat Cortina együttese, és ezzel hetven év után visszakerült a világ élvonalába.

Azóta egyszer csapott össze a két gárda: a vancouveri olimpiai selejtező rigai kvartettjében, 2009. február 8-án büntetőkkel nyertek 4–3-ra az ukránok.

A magyarok a felkészülés során egy hete Zalaegerszegen 7–1-re győztek a horvátok ellen, majd pénteken borzalmas kezdés (6. perc: 0–3) után 5–4-re kikaptak a szlovénoktól, akiket aztán 5–1-re vertek el Székesfehérváron szombaton.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV 19), Szuper Levente (Arizona Sundogs)
Hátvédek: Hegyi Ádám (Dab.Docler), Horváth András (Sapa Fehérvár AV 19), Láda Balázs (Miskolci Jegesmedvék), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Pozsgai Tamás (Dab.Docler), Sille Tamás (Vasas), Svasznek Bence (Vasas), Szélig Viktor (Briancon), Szirányi Bence (Vasas), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19)
Csatárok: Bartalis István (Troja-Ljungby), Benk András (Sapa Fehérvár AV19), Fekete Dániel (Sapa Fehérvár AV 19), Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler), Holéczy Roger (Sapa Fehérvár AV 19), Kóger Dániel (Laredo Bucks), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), Ladányi Balázs (Sapa Fehérvár AV 19), Magosi Bálint (Dab.Docler), Palkovics Krisztián (Sapa Fehérvár AV 19), Sikorcin Ladislav (HSC Csíkszereda), Sofron István (Sapa Fehérvár AV 19), Vas János (Tingsryd), Vas Márton (Sapa Fehérvár AV 19), Nagy Gergő (Sapa Fehérvár AV 19)

 

A PROGRAM
Felkészülés:
Kedd 19 óra: Magyarország–Ukrajna, Budapest/Jégpalota
Szerda 18 óra: Magyarország–Ukrajna, Dunaújváros
A vb magyar mérkőzései:
Április 17., vasárnap 19.30: Magyarország–Hollandia
Április 18., hétfő 19.30: Magyarország–Koreai Köztársaság
Április 22., péntek 19.30: Magyarország–Spanyolország
Április 23., szombat 19.30: Magyarország–Olaszország

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
1 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
10 perce

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
13 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
21 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
46 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája