Jégkorong: a Dunaújváros tudna indulni az osztrák másodosztályban

Vágólapra másolva!
2011.05.11. 12:15
Címkék
A magyar jégkorongcsapatok közül csak a Dunaújváros tudna szerepelni az osztrák másodosztályban, az úgynevezett Nationalligában, amennyiben lehetősége nyílik rá.

A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a klubok között egyetértés alakult ki abban, hogy ragaszkodni kell a versenyszabályzat azon pontjához, amely szerint külföldi bajnokságban csak az a csapat szerepelhet, amelyik a hazai versenysorozatban is indul.

A Dunaújvárosi Acélbikák.Docler alakulata elvileg tudná vállalni a kettős megméretést, ugyanakkor a Fehérvár jelezte: a nagycsapat változatlanul az osztrák bajnokságban indul, ám a tartalékegyüttes nem tudna megfelelni a követelményeknek, vagyis hogy mind az ob I-ben, mind a Nationalligában is pályára lépjen. Ugyanígy foglalt állást a Miskolc is.

Az Újpest és a Ferencváros jelezte, hogy nem tud a Nationalligában indulni, míg a szintén nehéz pénzügyi helyzetben lévő Vasas meg sem jelent a megbeszélésen.

Az osztrák szövetség április 29-én jelentette be, hogy a Nationalligába várnak magyar, horvát és szlovén csapatokat is. A tervek szerint az alapszakaszban 36 találkozó lenne klubonként szerdai és szombati játéknapokkal, a rájátszásba nyolcan jutnának, s minden körben három siker kellene a győzelemhez.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hétfői sportműsor: Honvéd–Videoton az NB II-ben

Minden más foci
6 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
7 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Vonjunk mérleget! – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
7 órája

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
7 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
7 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik