Jégkorong: az EBEL-ből igazolt saját nevelésű védőt a Dunaújváros

Vágólapra másolva!
2011.05.14. 22:10
Címkék
A dunaújvárosi nevelésű, de 2008 óta az Alba Volánban szereplő Jobb Dávid a következő szezontól a Dab.Docler játékosa – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Jobb Dávid – aki korábban a Sparta Praha juniorcsapatában is szerepelt – Hüffner Adrián és Somogyi Balázs után a harmadik új játékosa a Dunaújvárosi Acélbikáknak. A védő az elmúlt három évben 138 EBEL-mérkőzésen szerepelt, és rendre tagja volt a válogatott bő keretének, a nemzeti csapatban azonban még nem mutatkozott be.Hüffner Adrián és Somogyi Balázs után a harmadik új játékosa a Dunaújvárosi Acélbikáknak. A védő az elmúlt három évben 138 EBEL-mérkőzésen szerepelt, és rendre tagja volt a válogatott bő keretének, a nemzeti csapatban azonban még nem mutatkozott be.

Azari Zsolt ügyvezető korábban elmondta, mivel az osztrák másodosztályú bajnokságban, a Nationalligában és a hazai versenysorozatban is szeretnének elindulni, megerősítik játékoskeretüket.

Legfrissebb hírek

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
12 perce

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
35 perce

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
56 perce

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
1 órája

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
1 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2 órája

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
2 órája

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
7 órája
Ezek is érdekelhetik