Jégkorong: az osztrák második vonalba nevezett a Dunaújváros

MTI MTIMTI MTI
2011.05.31. 20:20
Címkék
Az osztrák másodosztályba, az úgynevezett Nationalligába nevezett a Dunaújváros jégkorongcsapata.

Amint azt Azari Zsolt ügyvezető az MTI-nek elmondta: kedden járt le a nevezési határidő nemcsak a másodoksztályba, hanem a Fehérvárt is felvonultató élvonalba, az EBEL-be is, de az utóbbi bajnokságban való szerepléshez nincs meg a megfelelő háttér.

„Most beadtuk a jelentkezést, ez azonban nem jelenti automatikusan, hogy ott is indulunk, minden az osztrákoktól függ. Amíg nincs végleges határozat, hogy mehetünk a Nationalligába, leállunk az igazolásokkal – fogalmazott Azari. – Ha két fronton is játszhatunk, akkor száz mérkőzésünk is lesz a szezonban, ehhez pedig bő keretre van szükség. Eddig hat komoly játékossal erősítettünk.”

A magyar szövetség elnöksége azzal a feltétellel engedte meg a Dab.Doclernek, hogy nevezzen az osztrák bajnokságba, hogy a magyar élvonalban is szerepeltet csapatot.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben nyert Shelton ellen

Tenisz
1 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
13 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
14 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
15 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
26 perce

A szünet után nyílni kezdett az olló Ferizajban

Kézilabda
30 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
43 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
53 perce