Jégkorong: a Vasast edző Williamson Dunaújvárosban folytathatja

Vágólapra másolva!
2011.07.13. 09:09
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint Glen Williamson a Dab.Docler jégkorongcsapatának első számú edzőjelöltje a kispadra. A szakember az előző idényben a nyáron szétszéledő Vasasnál dolgozott.

„Kanadai edzővel tárgyalok, de mivel nagyjából az egyeztetések közepénél tartunk, nevet egyelőre hadd ne mondjak – titkolózott Idősebb Azari Zsolt ügyvezető. – Várjuk a Nationalliga és az eddigi Mol Liga kiírását, de a játékoskerettel kapcsolatban olyan sok kérdés már nincs. Utánajártunk, a szabad játékosok közül kinek milyen tervei vannak, még három-négy játékos jöhet." Azari Zsolt ügyvezető. – Várjuk a Nationalliga és az eddigi Mol Liga kiírását, de a játékoskerettel kapcsolatban olyan sok kérdés már nincs. Utánajártunk, a szabad játékosok közül kinek milyen tervei vannak, még három-négy játékos jöhet."

A Dab.Docler igen aktív a nyári átigazolási piacon, a Vasasból is több játékost szemelt ki. Legutóbb Nagy Richárd írt alá két évre, míg Kiss Tamással és Strenk Hunorral is közel a megegyezés.

Az újvárosi felkészülést nehezíti, hogy a hűtőrendszer meghibásodása miatt egyelőre nincs jég a csarnokban. Állítólag még a bizonytalan helyzetű Zalaegerszeg is szóba került mint lehetséges edzőtáborhelyszín.

A kerettagok egyelőre még az előző vezetőedző, J. P. MacCallum által tavaly összeállított erősítőprogram alapján készülnek – akárcsak néhány rutinos volános... –, aztán majd kiderül, hogy az új edzőnek milyen tervei vannak.

JÁTÉKOSMOZGÁS ÚJVÁROSBAN 2011-BEN
Érkezett: Hüffner Adrián, Nagy Richárd, Rajna Miklós, Somogyi Balázs, Szappanos Dávid (mind Vasas), Jobb Dávid (Sapa Fehérvár AV 19)
Távozott: Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV 19)
Legfrissebb hírek

Megbukott az orvosin a Milan csatárjelöltje, Lookman megérkezett Madridba – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
8 perce

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
8 perce

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
41 perce

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
1 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
1 órája

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik