Jégkorong: Mihály Árpád ma aláírhat a fehérvári hokicsapathoz

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2011.08.13. 06:48
Címkék
Nagy esély van rá, hogy Mihály Árpád visszatér a Fehérvár jégkorongcsapatához, miután nem sikerült az orosz profiligában (KHL) érdekelt Avtomobiliszt Jekatyerinburghoz igazolnia. A csatár péntek este már pályára is lépett magyar klubjának idénybeli első edzőmérkőzésén.

A 31 éves, csíkszeredai születésű hokis a múlt hétig a KHL-es klubbal készült, és két, csapaton belüli edzőmérkőzésen is pályára lépett. Amint Mihály az MTI-nek elmondta: a légiósoktól többet várnak el, mint amit ő nyújtani tudott.

„Noha elégedettek voltak a teljesítményemmel, és így is leigazoltak volna, ám a papírmunka, például a munkavállalási engedély kiváltása egy hónapig is eltartott volna, és addigra már beindul a szezon. Így aztán örömmel visszatértem Fehérvárra, itt amúgy is jól érzem magam. A hétvégére kell választ adnom, hogy elfogadom-e a klub ajánlatát, de úgy látom, nem lesz akadály" – fogalmazott Mihály, akinek még nincs érvényes szerződése. Hozzátette: csütörtökön már aláírta azt a papírt – az úgynevezett sárga kártyát –, amely révén lehetősége lesz a magyar válogatottban szerepelni, amennyiben megkapja a magyar állampolgárságot.

„Szombatig eldől Mihály Árpád sorsa – nyilatkozta Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a klub hivatalos honlapjának. – Átbeszéltük a lehetőségeket, és szombatig adtunk haladékot Árpinak, aki csütörtöktől már a csapatunkkal edz. Tovább nem tudunk várni, hiszen a helyére kiszemelt légióssal is tárgyalásban állunk. A régi-új szerzemény visszatérésének vezetőedzőnk is nagyon örülne, hiszen fontos eleme lenne a csapatnak és a speciális játékhelyzetekben is főszerepet szánna neki. Nem utolsósorban Kevin Primeau azon kérése is teljesülne, hogy az első két sor mindenképpen maradjon együtt.”

Mihály a legutóbbi két idényben az osztrák élvonalban (EBEL) is érdekelt Fehérvárt erősítette, 99 alapszakaszmeccsen 88 pontot szerzett. Játszott már a tengerentúlon is, többek között az NHL-es Philadelphia, Ottawa és Pittsburgh tartalékegyüttesében jutott szóhoz.

A péntek esti felkészülési találkozón, amelyen az EBEL-együttes mérkőzött a magyar ob I-ben szereplő gárdával, végül a "nagyok" 8–4-re nyertek.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
4 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
4 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
4 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
4 órája