Jégkorong: Szuper Levente lesz a Vasas szakosztályának az elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.09. 17:33
Címkék
Szuper Levente, az észak-amerikai profiligát (NHL) is megjárt válogatott kapus lesz a Vasas jégkorongszakosztályának az elnöke.

A klub csütörtöki tájékoztatása szerint a 31 éves játékos az idény után áll munkába. A klub csütörtöki tájékoztatása szerint a 31 éves játékos az idény után áll munkába.

Szuper jelenleg a kazah élvonalban szereplő Arisztan Temirtau légiósa, és a szezon végéig szól a szerződése.

„Ahogy vége az idénynek, a Vasas rendelkezésére állok. Azt még nem tudom, hogy mi lesz a játékos-pályafutásommal, de most a jelennel törődöm. Jött ez a felkérés, és már régóta vágytam arra, hogy vezetőként is segíthessem a magyar hokit” – mondta az MTI-nek Szuper Levente, aki néhány napig Budapesten tartózkodik, mert meg kell hosszabbítania a kazahsztáni vízumát.

Hozzátette: áprilisban apa lesz, és azt még nem tudja, hogy Kevin Primeau szövetségi kapitány számít-e rá az ugyancsak áprilisban esedékes ljubljanai divízió I-es világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
9 perce

A Kúria döntött, Gyárfás Tamás börtönben marad

Úszás
15 perce

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
34 perce

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
49 perce

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
1 órája

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik