Jégkorong: a szövetség felköszöntötte 89 éves tiszteletbeli elnökét

Vágólapra másolva!
2012.03.07. 17:29
null
Az ünnepelt
Címkék
Elnökségi ülést tartott a Magyar Jégkorongszövetség, és az értekezlet nem mindennapi módon kezdődött, hiszen a jelenlévők rendhagyó napirendi pontként 89. születésnapja alkalmából felköszöntötték Pásztor Györgyöt, az MJSZ tiszteletbeli elnökét.

„Nagyon meglepődtem, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy az elnökség az én köszöntésemmel kezdi az ülést – elevenítette fel a történteket Pásztor György, aki március 2-án ünnepelte születésnapját. – Rém aranyos volt mindenki, és hogy még nagyobb legyen a meglepetésem, egy gyönyörű, feliratozott vázával kedveskedtek nekem, majd koccintottunk egyet.”

A hoki mellett a vitorlázásban és pálinkafőzésben is jeleskedő Gyuri bácsi – akit a sportágból első magyarként választottak be a Nemzetközi Jégkorongszövetség Hírességek Csarnokába, vagyis a Hall of Fame-be – egy másik, nagyon szép jubileummal is összekötötte a születésnapját.

„Az első bajnoki mérkőzésemet éppen hetvenöt éve, azaz ezerkilencszáz-harminchétben játszottam le. Így mondhatjuk, hogy ez a dátum pont egybeesett a születésnapommal. Nagyon boldoggá tesz, hogy ennyi idő elteltével is, a mai napig állandó összeköttetésben vagyok a jégkoronggal.”

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
1 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
1 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
1 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
2 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik