Jégkorong: eltűnt a Magnyitogorszk olimpiai bajnok kapusedzője

Vágólapra másolva!
2012.03.28. 10:55
Címkék
Vasárnap óta nem adott magáról életjelet Mihail Stalenkov, az orosz profi jégkorongligában (KHL) szereplő Metallurg Magnyitogorszk NHL-t is megjárt kapusedzője.

A 46 éves tréner – miután klubja a főcsoport elődöntőjében kiesett a rájátszásból – az 1700 km-re fekvő Moszkvába utazott, és a leszállás után, vasárnap a repülőtérről felhívta a feleségét azzal, hogy nemsokára találkoznak. Mivel hétfőig sem jelentkezett, az asszony értesítette a rendőrséget.

Stalenkov tagja volt az 1992-ben olimpiai arany-, 1998-ban ezüstérmes válogatottnak. 1993 és 2000 között az észak-amerikai bajnokságban megfordult az Anaheim, az Edmonton, a Phoenix és a Florida együttesében. Később visszatért hazájába, és 2002-ben vonult vissza, azóta edzőként tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
19 perce

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
24 perce

Gera Dániel: Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozzak

Minden más foci
49 perce

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
7 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
7 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik