Jégkorong: négyen távoztak, ketten bekerültek a szövetség elnökségébe

Vágólapra másolva!
2012.03.29. 12:12
Címkék
Négyen távoztak, ketten pedig bekerültek a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségébe, amely így 12 taggal működik a jövőben.

A csütörtöki, rendkívüli közgyűlésen elhangzott, hogy Csabai Gábor, Keszég Attila, Méhn Imre és Zsigmond Barna írásban jelentették be lemondásukat egyéb irányú elfoglaltságaik miatt. Ugyanakkor bekerült a vezető testületbe Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatója és Kolbenheyer Zsuzsanna jogász, a női válogatott csapatvezetője, a világ élvonalába januárban feljutott női U18-as nemzeti csapat igazgatója, aki 21 évvel ezelőtt az első magyar igazolt női játékos volt, és 55-ször szerepelt a nemzeti csapatban.

Németh Miklós, az MJSZ elnöke jelezte: szeretné, ha az új elnökség a korábbinál operatívabban működne.

„Nagyon örülünk, hogy a liga és a válogatott főszponzora, a MOL is helyet kapott az elnökségben. Kolbenheyer Zsuzsa megválasztásával szeretnénk elismerni, hogy az U18-as női válogatott a világ élvonalába került, és adott esetben támogatni szeretnénk őt, hogy a nemzetközi szövetségben komoly pozíciót tölthessen be. Ezáltal a magyar hoki sportdiplomáciai szinten is magasabbra kerülhet" – mondta Németh Miklós.

Az elnökség így most tizenkét tagú lett. Németh Miklós az elnök, Kovács Csaba az alelnök, a tagok pedig Kangyal Balázs, id. Ocskay Gábor, Egri István, Szélig Árpád, Soltész Miklós, Éles Krisztina, Jászai Péter, Pap Gábor, Ferencz I. Szabolcs és Kolbenheyer Zsuzsanna.

Legfrissebb hírek

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
19 perce

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
24 perce

Gera Dániel: Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozzak

Minden más foci
49 perce

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
7 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
7 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik