Jégkorong-vb: cseh bronz, érem nélküli házigazdák

Vágólapra másolva!
2012.05.20. 17:59
Címkék
A cseh válogatott 3–2-re legyőzte a társrendező finneket a jégkorong-világbajnokság harmadik helyéért kiírt mérkőzésen. Ez azt jelenti, hogy mindkét házigazda érem nélkül zárta a tornát, a svédek ugyanis hatodikként végeztek.

A csehek számára szépen ért véget a vb (Fotó: Reuters)
A csehek számára szépen ért véget a vb (Fotó: Reuters)

 

Két olyan válogatott találkozott, amely a világbajnoki bronzmérkőzéseken eddig rendkívül jól teljesített. A finnek négyből egyet, a csehek hatból kettőt veszítettek csak el. A mérlegüket végül utóbbiaknak sikerült javítaniuk.

A vesztes elődöntő után Alois Hadamczik, a csehek szövetségi kapitánya váltásra határozta el magát a kapusokat illetően, és Jakub Stepáneknek adott lehetőséget, a finneknél viszont ezúttal is Jukka Jalonen állt a ketrece elé, az oroszoktól elszenvedett 6–2-es vereség ellenére is.

Az első harmad négy gólt is hozott, a hazai közönség bánatára ebből hármat a vendégek szereztek. A második játékrészben nem változott az eredmény, a harmadikban pedig hiába játszottak óriási fölényben a finnek (14–1 volt a lövések aránya a javukra), csak egyszer tudtak túljárni Stepánek eszén, aki összesen 34 próbálkozást hárított.

A 19.30-kor kezdődő döntőben Oroszország és Szlovákia csap össze szintén Helsinkiben.

JÉGKORONG-VB
A 3. HELYÉRT
Csehország–Finnország 3–2 (3–1, 0–0, 0–1)
Gólszerzők: Prucha 13., Novotny 18., Krejci 20., illetve Pyorala 17., Jokinen 50.

 

Legfrissebb hírek

Szabó János egyre közelebb kerül 400. bajnokijához

Labdarúgó NB I
9 perce

Szavazás: a New England Patriots vagy a Seattle Seahawks nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
12 perce

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
16 perce

Miskolcon többen lesznek a győri szurkolók

Labdarúgó NB I
22 perce

Dina Márton: Felszabadultan tudok edzeni és versenyezni

Kerékpár
33 perce

NS-jótékonyság: legyen tiéd Marozsán Fábián dedikált meze!

Tenisz
35 perce

NBA: Kawhi Leonard 31 pontja kellett a Clippersnek a hárompontos sacramentói sikerhez

Amerikai sportok
1 órája

Feldhoffer Bálint törött kulcscsonttal fejezett be egy szakaszt a valenciai országúti kerékpáros körversenyen

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik