Jégkorong: Sofron előszerződést köt a Prahával és a ligával

Vágólapra másolva!
2012.07.17. 10:06
Címkék
Máris aláírja szerződését Sofron István, bár egyelőre nem „azt". A HC Lev Prahánál vendégeskedő EBEL-gólkirály előszerződést köt a csapattal és a ligával, mert a szabályok alapján KHL-klubnál edzeni is csak kontraktussal lehet. Márpedig honfitársunk a következő napokat biztosan Prágában tölti, fizikai és orvosi tesztekkel, száraz és jeges edzésekkel, úgyhogy kell a papír.

Sofron vasárnap érkezett meg a KHL-újonchoz, este ügynökei társaságában a lett általános igazgatóval, Normunds Sejejsszel vacsorázott, másnap pedig részt vett az egyesület sajtótájékoztatóján.

„Izgultam, jobban, mint kellett volna, hiszen nem igazán jártam még ily módon külföldön, ráadásul most huszonegynéhány új emberrel találkoztam – kezdte élménybeszámolóját Sofron. – De az eddigi tapasztalataim pozitívak: a szálloda tizenöt méterre van a pályától, a csapat most gyűlt össze, az igazgató kedves volt, a vacsoránk során elmesélte, hogy már tavaly, amikor a Dinamo Riga főnöke volt, kinézett a csapatába. Sőt, azt is mondta: ha most úgy látom majd, hogy az első három sorba nem férek be, akkor nyugodtan menjek a MODO-ba, mert abban a korban vagyok, hogy játszanom kell. Egyébként pedig bemutattak, én is bemutatkoztam, és az edző mondott pár dolgot, de csehül tette, úgyhogy sokat nem értettem belőle."

Legfrissebb hírek

NB II: Videoton FC Fehérvár–FC Ajka

Labdarúgó NB II
14 perce

Japán ellen nyertek először a németek a női olimpiai jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
20 perce

NB I: Debrecen–Paks

Labdarúgó NB I
30 perce

Kettős svéd siker a női síatlonversenyen

Téli olimpia 2026
1 órája

Superliga: FK Csíkszereda–UTA Arad

Minden más foci
1 órája

NB II: BVSC-Zugló–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Szerb Szuperliga: Javor–Topolya

Minden más foci
1 órája

Férfi vízilabda ob I: simán nyert otthon a Ferencváros

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik