Jégkorong: az oroszországi tragédia pilótáinak nem volt megfelelő papírja

Vágólapra másolva!
2012.09.06. 20:21
Címkék
Nem volt jogosultsága a két pilótának vezetni azt a repülőgépet, amely az orosz Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongozóit szállítva tavaly szeptember 7-én közvetlenül a felszállás után lezuhant, s a balesetben a csapat minden tagja életét vesztette.

Erre a megállapításra jutott az a testület, amely a 44 ember – játékosok, szakmai stáb, személyzet – halálát követelő szerencsétlenség okainak feltárására alakult.

A vizsgálat eredményeit ismertető Ria Novosztyi orosz hírügynökség Vlagyimir Markin szóvivőre hivatkozva azt jelentette, hogy a Jak-42-es pilótái „illegálisan" vezették a gépet. Markin közlése szerint az egyik pilótának „hamis dokumentumai" voltak, a másik pedig nem kapott megfelelő kiképzést ehhez az utasszállító géptípushoz. Hozzátette, hogy a gépet működtető Jak repülőszolgálatának helyettes vezetőjét, Vagyim Tyimofejevet a légi biztonsági szabályok megszegésével vádolják.

Legfrissebb hírek

Wolfsburgban is nyert, sorozatban öt sikernél jár a Dortmund

Német labdarúgás
1 perce

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
3 perce

Fontos fehérvári siker, a Videoton egy góllal legyőzte az Ajkát

Labdarúgó NB II
41 perce

NB I: Ferencvárosi TC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
44 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánói-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
45 perce

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
52 perce

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik