Videó: nem hagyja magát leszakítani a HSC Csíkszereda

Vágólapra másolva!
2012.09.17. 02:02
Címkék
Ahogy arról már beszámoltunk, a Mol Liga 2012–2013-as kiírásában a HSC Csíkszereda nem éppen olyan rajtot vett, amilyenre számítani lehetett az esélylatolgatás során. Négy eddigi mérkőzésükből mindössze egyet sikerült győztesen megvívniuk, egészen a vasárnapi, 4–2-re megnyert pesterzsébeti találkozóig.

A vendégek ezúttal dinamikusan kezdtek, melynek gyorsan gól is lett az eredménye. Ezt ugyan még az FTC-ESMTK jégkorongozói (személy szerint Roczanov Dezső) egalizálni tudták, a második játékrészben viszont két góllal meglépett a romániai csapat. A harmadik húszperc újfent 1–1-s döntetlent hozott, így eddig megszerzett hat pontjával látótávolságban maradt a HSC a Dunaújváros, Nové Zámky, Brasov trióhoz képest. Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját és a két vezetőedző, valamint két gólszerző, Molnár Zsolt és Pilcsik Tamás értékelését a Magyar Jégkorong Szövetség felvételein!

KÉTGÓLOS CSÍKI SIKER PESTERZSÉBETEN

Legfrissebb hírek

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
22 perce

Moon Wonjun minden távon indul a téli olimpián

Téli olimpia 2026
40 perce

Döntő szettben győzte le a Kaposvárt a Nyíregyháza a női röplabda Extraligában

Röplabda
40 perce

A nagy rivális letaszította Portugáliát a trónról, Spanyolország nyolcadszor futsal Európa-bajnok

Minden más foci
53 perce

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big airben

Téli olimpia 2026
1 órája

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
1 órája

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
1 órája

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik