Jégkorong: a Volán új edzője a tengerentúlra várja játékosait

Vágólapra másolva!
2013.04.26. 07:15
Marty Raymond, az Alba Volán új vezetőedzője – aki a legutóbbi két idényben a Medvescak Zagrebet irányította – szívesen találkozna július vége előtt a  székesfehérvári hokicsapat kulcsjátékosaival, akiknek azonban ehhez az Egyesült Államokba kellene utazniuk, ő ugyanis addig nem jön hazánkba.

„Örülnék, ha a kulcsjátékosok meglátogatnának az Egyesült Államokban. Várhatóan csak július végén térek vissza Magyarországra, de már addig is szeretnék találkozni és személyesen beszélgetni a csapat meghatározó magyar játékosaival, mert tisztában vagyok azzal, hogy nélkülük nem érjük el a céljainkat – mondta Raymond a Nemezeti Sportnak. – Kemény, munkás csapatot ismertem meg a Volánban, amelyet idegenben iszonyatosan nehéz legyőzni. A közönség mindig elképesztő hangulatot teremt, ami az együttesből is rejtett tartalékokat szabadít fel."

HA AZT IS TUDNI SZERETNÉ, MIKÉPPEN VÉLEKEDIK MARTY RAYMOND A RICH CHERNOMAZ SZÖVETSÉGI KAPITÁNNYAL KÖZÖS MUNKÁRÓL, KERESSE A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik