Szocsi 2014: még kérdéses az NHL-es sztárok szereplése

Vágólapra másolva!
2013.06.13. 16:24
Gary Bettman, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetője szerint egyre nagyobb a veszély, hogy kifutnak az időből, és nem tudnak megállapodni az NHL-es sztárok jövő évi olimpiai szerepléséről.
Hangsúlyozta: kevesebb mint nyolc hónap van hátra a szocsi játékokig, és ugyan az egyeztetések folynak a liga, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) között, megállapodásnak nyoma sincs.Az NHL-es klubtulajdonosok nehezményezik többek között, hogy semmilyen kompenzációt nem kapnak a busásan megfizetett sztárjaikért, ráadásul két hétre szünetelne a bajnokság az olimpia alatt, így bevételkiesést is el kell könyvelniük. Elsősorban nem pénzbeli ellenszolgáltatást remélnek, hanem kereskedelmi jogokat szeretnének kicsikarni a NOB-tól.A játékosok közül több orosz világsztár már jelezte: ők mindenképpen szeretnének ott lenni a hazájukban rendezendő ötkarikás játékokon.Bettman utalt rá, hogy szeretnének hosszú távú megoldást találni a NOB-bal és az IIHF-fel közösen, mert a liga bővíteni kívánja piacait Észak-Amerikán kívül.
Legfrissebb hírek

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
8 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
Tegnap, 9:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik