Mol Liga: kiesett a címvédő, döntőben a brassóiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.03. 20:02
null
A zöld-fehér mezes érsekújváriak hatalmas fölényben játszottak hétfőn Miskolcon (Fotó: Jezoviczki Máté)
A Corona Brasov jutott elsőként döntőbe a jégkorong Mol Ligában, miután az elődöntő negyedik mérkőzésén 2–1-re győzött hazai pályán a Dab.Docler ellen, így a párharcot 3–1-re megnyerte. A brassóiak ellenfele a fináléban a Nové Zámky lesz, amely 7–1-re nyert hétfőn Miskolcon.

 

Vasárnap a dunaújvárosiak 3–0-s előnyről kaptak ki, és ma is ők szerezték meg a vezetést, Somogyi Balázs már a 7. percben eredményes volt. A brassói csapat ezúttal nem hagyta elhúzni ellenfelét, két és fél perc múlva Juhamatti Hietamäki egyenlített emberelőnyből.

A második harmad elején Péter Róbert révén a hazaiak fordítottak, és mint később kiderült, ez a gól a döntőbe jutásukat jelentette. Az alapszakaszgyőztes DAB ugyanis képtelen volt újra a kapuba találni, így eldőlt, hogy nem nyerik meg sorozatban harmadszor is a Mol Ligát.

Miskolcon nem kellett az utolsó pillanatig izgulni, a Nové Zámky ugyanis lelépte ellenfelét. Duschek Dávid kezdett a Jegesmedvék kapujában, de sok sikerélményben nem volt része. A 37. percben 15 másodperc alatt kétszer is mattolták, ezzel 4–0-ra vezetett már az érsekújvári alakulat. A Duscheket váltó Gyenes Dávid „csak" három gólt kapott, Jordan Knox pedig szerzett egy becsületgólt, így 1–7 lett a vége.

JÉGKORONG MOL LIGA
ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉSEK
CORONA 2010 BRASOV (romániai)–DAB.DOCLER 2–1 (1–1, 1–0, 0–0)
Brassó, 1900
néző. V: Lascar, Toporceanu, Butucel (mindhárom román), Sikó (romániai)
BRASOV: Polc – Wehrs (1), Nagy Cs., Dornic, Molnár Zsolt (1), Saluga (1) – Mastaleriu, Hietamäki 1, Zsók, Virág Csanád, Gliga – Pysarenko, János, Péter R. 1, Imecs, Petres – Bálint Zs., Márton, Antal Zs., Oprea. Edző: Kari Rauhanen
DAB: Sevela – Nagy R., Erdélyi T., Peterdi, Galanisz, Azari – Hruby G. (1), Jabornik, Gröschl, Papp V., Szabados – Lindgren, Huba, Kiss Á., Szappanos, Ladányi – Somogyi 1, Pavuk, Contois. Edző: Stephan Lundh
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Brasov javára
MESTERMÉRLEG
Kari Rauhanen:
– Történelmet írtunk ezzel a győzelemmel. Ellenfelünk azt hihette, hogy könnyű lesz túljutni rajtunk, de ahogy korábban is mondtam, meg akartuk mutatni, hogy igazi csapat vagyunk. Különleges erő tart minket össze, amelyet nagyon nehéz megbontani. Több mint húsz év tapasztalatával a hátam mögött mondhatom, hogy ilyen közönséget, mint itt, még nem láttam.
Stephan Lundh: – No comment...

MISKOLCI JEGESMEDVÉK–M. NOVÉ ZÁMKY (szlovákiai) 1–7 (0–1, 0–3, 1–3)
Miskolc, 1100
néző. V: Halassy, Babic (szlovák), Abonyi, Soós D.
MISKOLC: Duschek – Boyle, DeBruyn (1), Faith (1), Knox 1, Dubec – Budai R., Durco, Fliszár, Miskolczi, Roczanov – Hegyi Á., Láda B., Rafaj, Popovics, Hajós – Tóth A., Ritó, Gyenes (kapus). Edző: Bob Dever
NOVÉ ZÁMKY: CHOVAN – Kowalczyk (2), Hrudik 1, Frolik, O. Stefanka 1, PODSTAVEK (2) – Kames, Baron 1, CALADI 1 (1), WEISSMANN (2), Dubec (1) – Siska 1, SUCHARDA (2), Ruzicka 1, POLCIK 1 (1), Uhnák (1) – Král, Pavesic, Korytko. Edző: Robert Spisák
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1, az M. Nové Zámky javára
MESTERMÉRLEG
Bob Dever: – A jobb csapat győzött ezen az estén. Mi gólokat ajándékoztunk ellenfelünknek, miközben csak egy találatra voltunk képesek.
Robert Spisák: – Remek teljesítményt produkáltunk, kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, és különösen a második harmadban hokiztunk kitűnően.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
2026.09.24. 21:38

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38

Jégkorong Kontinentális Kupa: október 18-án találkozik a BJA és a Brassó Észtországban

Jégkorong
2026.09.01. 14:14

Erste Liga: három játékosával hosszabbított a Corona Brasov

Jégkorong
2026.08.31. 16:53

Pergel Andrej román Szuperkupa-győztes lett a Dinamóval – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.08.22. 21:18

Erste Liga: a címvédőtől igazolt a Brassó

Jégkorong
2026.08.01. 16:15

Mihály Ákos új fejezetet nyit a karrierjében

Jégkorong
2026.07.18. 07:43

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
2026.07.01. 19:26