Jégkorong: Mol Ligában a Volán, Mihálynak bizonyítania kell

Vágólapra másolva!
2014.05.06. 17:39
null
Mihálynak bizonyítania kell (Fotó: Mirkó István)
Visszatér a Mol Ligába a Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata – igaz, nem a következő, csak a 2015–2016-os idényre –, míg az együttes válogatott játékosa, Mihály Árpád egyelőre próbaidős szerződést kap, a szakvezetés azt követően dönt szerződésének meghosszabbításáról. Erről Ocskay Gábor szakosztály-igazgató nyilatkozott a feol.hu-nak.

„ A menedzsment meghozta a döntést, úgy látjuk, szüksége van a fiataloknak, hogy erős, felnőtt bajnokságban szerepeljenek, és ennek köszönhetően könnyebben áthidalhatják azt a távolságot, amely az EBEL U20-as és az EBEL felnőttliga között tapasztalható. A tervek szerint a Mol Liga mérkőzései a régi csarnokunkban kerülnek megrendezésre, de a gyakorló pályának köszönhetően ezért nem lesz kevesebb jégideje a többi csapatnak, vagy jeges sportág szakosztályának, esetleg a közönségkorira kilátogató nagyközönségnek” – nyilatkozta Ocskay Gábor, aki elárulta, hogy az ősszel minden bizonnyal átadják a fehérvári csarnok edzőpályáját, így jóval több jégfelülettel és jégidővel gazdálkodhatnak.

A fehérváriak keretével kapcsolatos hír, hogy Mihály Árpádnak lejárt a szerződése, és a csatárral már tárgyalt is a klubvezető.

„Árpi egyelőre augusztusra try-out, azaz próbaidős szerződést kaphat, ennyi idő alatt bebizonyíthatja, hogy erőssége lehet a következő szezon együttesének. Ha elfogadja ezeket a feltételeket, akkor sorsáról szeptember elején dönt a szakmai stáb.”

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03

Osztrák hokiliga: három fehérvári pont került a fa alá

Jégkorong
2025.12.21. 18:35
Ezek is érdekelhetik