Jégkorong: Hetényi Zoltán agybiopszián esett át

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.06. 09:57
A Fehérvár AV19 válogatott jégkorongozója, Hetényi Zoltán agybiopszián esett át a napokban, értesült a jégkorongblog.hu. A kapus még a nyáron kapott agyvelőgyulladást, egy ideig úgy tűnt, hogy jobban van, de az utóbbi időben ismét panaszai voltak.
„Október elején elmentem az utolsó MR-vizsgálatra, amely alapján megkaphattam a játékengedélyem, és az volt az eredmény, hogy továbbra is folyamatosan gyógyulok, húzódik vissza a gyulladás. Nagyjából egy hét volt hátra a visszatérésemig, jól éreztem magam, visszahíztam, a védés is ment, készültem az első meccsemre. Utolsó túrájára utazott a csapat nélkülem, amikor egy edzést követően ismét rosszul lettem. Jöttek ugyanazok a jelek, mint első alkalommal, egyből tudtam, hogy nagy a baj” – idézte fel Hetényi történteket. A biopsziát kedden végezték el rajta, átfúrták a koponyáját, csak helyi érzéstelenítést kapott, hallotta az egészet, mivel nem altatták. „Azért vállaltam a műtétet, mert azt mondták, így kilencvennyolc százalék esélyem van arra, hogy megállapítsák a betegségem okát. Kérdeztem, miért nem csinálták ezt meg eddig, tudják, hogy profi sportoló vagyok, megy a szezon, játszanom kéne. Azt mondták, eddig azt hitték, hogy erre nem lesz szükség” – mondta Hetényi. A hokis már negyedik hete kórházban van, de amikor nem fáj a feje, akkor jó a közérzete. Korábban kilenc MR-vizsgálaton és öt lumbáláson esett át, a biopszia eredményére pedig nagyjából egy hetet kell várnia.
Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03

Osztrák hokiliga: három fehérvári pont került a fa alá

Jégkorong
2025.12.21. 18:35
Ezek is érdekelhetik