EBEL: A Bécsnek kétszer ennyi pénze van, meglátszott - Ocskay

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 11:19
Noha nem sikerült sporttörténelmet írnia, minden idők legjobb osztrák jégkorongligás (EBEL) szereplésén van túl a Fehérvár AV19 Ocskay Gábor szakosztály-igazgató szerint.

Ocskay az MTI-nek csütörtökön, egy nappal a negyeddöntős búcsú után elmondta: sokan – ő maga is – bíztak benne, hogy sikerül túljutni a Vienna Capitalsen.a negyeddöntős búcsú után elmondta: sokan – ő maga is – bíztak benne, hogy sikerül túljutni a Vienna Capitalsen.

„Az alapszakaszban vagy a playoff elején nem igazán számít, hogy melyik csapatnak mennyi a költségvetése. Az éles meccseken viszont ez már kiütközik. A Bécs minimum a duplájából gazdálkodhat, mint mi” – mondta Ocskay, hozzátéve: így is ötösre osztályozza a teljes
szezont.

„Sokan a kilencedik-tizedik helyre vártak minket, erre az alapszakaszt a hatodik, a középszakaszt a negyedik helyen zártuk, és volt esélyünk a Vienna ellen is. Persze sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni az elődöntőbe kerülést, ám így is sok sikerben volt részünk” – fogalmazott.

A szakosztály-igazgató jelezte: sok magyar játékos és sok fiatal tudott hozzátenni az eredményhez, s ez bizakodásra ad okot az áprilisi krakkói világbajnokság előtt.

„Óriási dicséret jár a csapatnak, a szurkolóknak és a támogatóknak. Az edzői stáb is garancia a hosszú távú sikerekre” – mondta Ocskay.

A Fehérvár a nyolcadik szezonját töltötte az EBEL-ben, és a mostani volt a negyedik alkalom, hogy bekerült a rájátszásba, de mindig a negyeddöntő jelentette a végállomást.

Az együttesre ebben az idényben még egy feladat vár: jövő pénteken és szombaton házigazdaként szerepel majd a Magyar Kupa négyes döntőjében.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2025.09.11. 18:49

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Osztrák jégkorongliga: hazai pályán kezd az újonc FTC

Jégkorong
2025.07.15. 11:23

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09
Ezek is érdekelhetik