Jégkorong: április végén az oroszokkal játszunk Budapesten

2016.02.15. 17:03
Az olimpiai selejtezőtorna után a 2016-os év következő nagy jégkorongos eseménye az Oroszországban rendezendő „A-csoportos” világbajnokság lesz, amelyre elkészült a magyar férfi felnőttválogatott felkészülési programja.

A tavaly áprilisban Krakkóban az „A-csoportba” jutó férfi felnőttválogatottunk a számunkra idén május 7-én kezdődő elit világbajnokságra kiváló programmal készülhet fel, hiszen mind az öt felkészülési mérkőzését jobb világranglista-helyezésű ellenféllel vívja – olvasható a hazai szövetség közleményében.

Az április 4-én kezdődő felkészülési időszakban első ellenfelünk Ausztria lesz, amellyel előbb Bécsben, majd Budapesten, a Tüskecsarnokban játszunk – akárcsak tavaly a sikeres divízió 1/A világbajnokság előtt.

A „sógorok” után másik rendszeres edzőpartnerünk, Szlovénia következik a sorban, utána viszont már a Krakkóban velünk együtt feljutó – és az idei vb-n majd a másik csoportban, Moszkvában szereplő – Kazahsztán, amelyet a legutóbbi hazai találkozásunkkor, a 2013-as divízió 1/A vb-n legyőztünk.

A felkészülési program fináléja pedig stílszerűen az „A-csoportos” világbajnokságot rendező Oroszországhoz kötődik: a B-válogatottjukkal tartjuk a főpróbát április 30-án, ugyancsak a Tüskecsarnokban.

Az Oroszországba készülőknek nemcsak a vízumról kell időben gondoskodniuk, hanem azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy az utazási dokumentumnak a vízumigényléstől számított legalább fél évig még érvényben kell lennie.

A MAGYAR FÉRFI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT TAVASZI PROGRAMJA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Április 15., péntek (Bécs): Ausztria
Április 17., vasárnap (Budapest, Tüskecsarnok): Ausztria
Április 20., szerda (Budapest, Tüskecsarnok): Szlovénia
Április 29., péntek (Budapest, Tüskecsarnok): Kazahsztán
Április 30., szombat (Budapest, Tüskecsarnok): Oroszország B

„A-CSOPORTOS” VILÁGBAJNOKSÁG, OROSZORSZÁG,
B-csoport (Szentpétervár)

Május 7., szombat, 12.15 (11.15): Szlovákia
Május 8., vasárnap, 12.15 (11.15): Kanada
Május 10., kedd, 20.15 (19.15): Franciaország
Május 11., szerda, 20.15 (19.15): Egyesült Államok
Május 14., szombat, 16.15 (15.15): Fehéroroszország
Május 16., hétfő, 20.15 (19.15): Németország
(Zárójelben a magyar időpontok.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
3 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
3 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06