NS: hokisainkra nagy vizsga vár; derbik, Eb, Kassai – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.10. 00:14
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

• A válogatottal ausztriai edzőtáborozásra készülő Lang Ádám tudja, az Európa-bajnoki felkészülést nem lehet összehasonlítani a honi bajnokság hétköznapjaival, hiszen más szintről beszélünk. Az esetleges konkurenciaharc nem zavarja, sőt ebből csak mindannyian profitálhatnak, elsősorban persze azok, akik bekerülnek az utazó keretbe, és neki éppen ez a célja.
• A válogatottal ausztriai edzőtáborozásra készülő Lang Ádám tudja, az Európa-bajnoki felkészülést nem lehet összehasonlítani a honi bajnokság hétköznapjaival, hiszen más szintről beszélünk. Az esetleges konkurenciaharc nem zavarja, sőt ebből csak mindannyian profitálhatnak, elsősorban persze azok, akik bekerülnek az utazó keretbe, és neki éppen ez a célja.

• Az MLSZ értékelése után az NS rangsora alapján is Kassai Viktor lett a bajnoki idény legjobb játékvezetője, ami nem meglepő. A franciaországi Európa-bajnokságra készülő játékvezető elégedetten sorolta, hogy az elmúlt hónapokban mennyi jelentős feladatot kapott, s mint mondja, ezekre is szükség volt ahhoz, hogy ő és csapata a lehető legjobb formában érkezzen az Eb-re.

• Az egyik legfontosabb mérkőzését játssza ma este a jégkorong-válogatott az elit-világbajnokságon. A Kanadának bombagólt ütő Bartalis Istvánnal Szűcs András készített interjút, amelyből többek között az is kiderül, hogy a támadó szerint a francia válogatott jó erőkből áll, mégis a verhető kategóriába tartozik – remélhetőleg igaza van, mert ez a meccs sorsdöntő lehet a bennmaradás szempontjából.

• A Juhász Adrián, Simon Béla páros célja a B-döntő megnyerése volt az evezősök Európa-bajnokságán, ehhez képest csodaszámba menő aranyat szerzett a kettős, s most már a riói kvóta megszerzése a cél.

• Rohan az idő, a legutóbbi Járgány-mellékletünk óta eltelt két hét, így hát éppen itt volt az ideje az újabb ilyen típusú összeállításnak. A keddi melléklet tartalmából:
• Ollé Sándor elmondja, miben különbözik a Ford Fiesta S2000 az utcai verziótól;
• Teszteltük: Volkswagen T6 Multivan, Honda Jazz, Jeep Cherokee;
• Kínai-magyar vállalkozás: motorral a Selyemúton.

Legfrissebb hírek

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
15 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
Tegnap, 0:02

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
2026.02.06. 00:15

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2026.02.04. 23:45

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.02.03. 23:53

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35
Ezek is érdekelhetik