Jégkorong: Kercsót bemutatták a „szerelménél”, a Fradinál

MTI MTIMTI MTI
2017.02.16. 14:14
Kercsó Árpádot nevezték ki az utánpótlás szakmai igazgatójának a Ferencváros jégkorongcsapatánál.



„Gyerekkoromban a legnagyobb szerelmem a Ferencváros volt, a jégkorong és a foci. Olyan mérkőzésük nem volt, amelynek ne hallgattam volna a rádiós közvetítését. Egyet sajnálok, hogy a szüleim nem élték meg ezt a napot, hogy a Ferencvárosnál dolgozhatok” – hangsúlyozta Kercsó Árpád a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján. A felnőtt jégkorong-válogatott eddigi utolsó magyar szövetségi kapitánya leszögezte: a 2004-es korosztálynál és a fiatalabbaknál „csodát szeretne csinálni”, s biztos benne, hogy közös munkával garantált a siker.

Pap Gábor, a klub sportigazgatóságának elnöke kiemelte, hogy az FTC életében nagyon fontos az 1928 óta működő jégkorongszakosztály.

„Gyakorlatilag mi vagyunk a legidősebb szakosztály a magyar jégkorong életében, és a legeredményesebb csapat is. Bízom benne, hogy Kercsó Árpád érkezésével az utánpótlás gondoskodik majd róla, hogy ez így is maradjon” – mondta. Kiemelte, hogy a közeljövőben sátras jégpálya épül az utánpótlás számára a IX. kerületben, míg a népligeti sportcentrum fejlesztésében az első ütemben megépül a klub jégkorongcsarnoka.

„Remélhetőleg három év múlva már ott játszhatja a felnőttegyüttesünk a hazai mérkőzéseit” – tette hozzá.

Hudák Gábor, a jégkorongszakosztály szakmai igazgatója mérföldkőnek nevezte ezt a napot.

„Volt szerencsém együtt dolgozni Kercsó Árpáddal a felnőttválogatottnál, és most végre sikerült leigazolni zöld-fehér színekbe. Személye és tudása, szakmai múltja garancia az előrelépésre.”

Kitért rá: bízik benne, hogy továbbra is jól szerepel majd a Mol Liga negyeddöntőjében érdekelt felnőttegyüttes, amely kedden az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban idegenben került 1–0-s előnybe a címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvékkel szemben.

Almássy Kornél, a szakosztály elnökségi tagja hangsúlyozta: a 2011 óta dolgozó vezetőség célja az volt, hogy lépésről lépésre javítsák a hokisok lehetőségeit.

„Óriási eredmény Kercsó Árpád érkezése, hiszen az utánpótlásban a jövőnk. Rendkívül lényeges az infrastruktúra fejlesztése is, így fontos lesz a jégsátor megépülése és a csarnok elkészülése is a jövőben” – mondta.

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
10 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
17 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
20 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
20 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53