Jégkorong: önálló klubbá alakul a Fehérvár AV 19

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 17:59
Fehérvár AV 19 SC néven önálló klubbá alakul az Alba Volán jégkorongszakosztálya.

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jogi, pénzügyi és gazdasági változások a vége felé közelednek. Reményét fejezte ki, hogy a létrejövő egyesület továbbra is a magyar jégkorong zászlóshajója, meghatározó csapata marad utánpótlás és felnőtt szinten is.

A városvezető bejelentette, hogy a negyven éve a székesfehérvári jégkorongért dolgozó – visszavonulását nemrégiben bejelentő – Ocskay Gábortól Gál Péter Pál veszi át az elnöki teendőket, a szakmai alelnök Fekti István lesz. Szélig Viktor lesz a klub operatív igazgatója, ő felel majd a profi csapatokért, rajta kívül az elnökség tagja lesz Palkovics Krisztián és Ocskay Gábor. Utóbbi a folytonosságot biztosítja majd.

Cser-Palkovics András megjegyezte, a város eddig sem volt tulajdonosa a klubnak és ezután sem lesz. Hozzátette: régóta a legnagyobb támogatói az Alba Volán SC öttusa és jégkorong szakosztályának, de a jövőben – reményei szerint – ez is változik egy újabb szponzor érkezésével.

Gál Péter Pál elmondta, hogy 1999 óta tagja a vezetőségnek, az utóbbi néhány évben pedig a legszűkebb menedzsment tagja volt. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt negyven évben kialakult stabil alapokra támaszkodva a következő esztendőkben új szintre kívánnak lépni. Úgy vélte, ehhez elsősorban gazdasági téren kell a klubnak megerősödnie, hiszen csak így biztosítható a jó szakmai munka és a folyamatos fejlődés.

A sportvezető kiemelte: a klub olyan felnőtt csapatot szeretne jégre küldeni a következő idényekben, hogy a 2019-ben átadásra kerülő új, székesfehérvári multifunkcionális csarnokot az osztrák liga (EBEL) minden hazai mérkőzésén megtöltsék majd a magyar szurkolók.

Szélig Viktor kijelentette, továbbra sem szeretnének „innsbrucki mintára csak külföldi légiósokból csapatot kialakítani”, ellenben olyan együttest kívánnak építeni, amelynek magyar válogatott játékosok adják a gerincét.

A Fehérvár AV 19 együttese az EBEL 2016–17-es idényében az utolsó helyen végzett.

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
2025.12.22. 08:36
Ezek is érdekelhetik