Jégkorong: a válogatott védő marad Fehérváron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.04. 14:42
A következő szezonban is a Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatában játszik Szirányi Bence, aki egy újabb évre kötelezte el magát.

Szirányi Bence 2013 óta játszik Székesfehérváron. A négy szezon alatt 195 EBEL-mérkőzésen 62 pontot szerzett és alapember lett, most pedig újabb egy évre kötelezte el magát.

„Örülök a szerződéshosszabbításnak” – kezdte az előző évadban 1 gólig és 9 gólpasszig jutó bekk. – Elégedetlen voltam az előző évadban mutatott teljesítménnyel, gondolok itt a saját illetve a csapat által mutatott produkcióra. Ez is szerepet játszott a döntésemben. Messze várakozás alatt teljesítettünk, de korábban már megmutattuk, hogy több van bennünk. Igaz ez rám is, szeretném kihozni magamból újra a maximumot. A menedzsment tervei szerint egy ütőképes, a rájátszásba kerülésre esélyes keret állhat össze itt, ami bizakodásra ad okot” – mesélt döntésének hátteréről Szirányi Bence a fehérváriak hivatalos oldalának.

A hátvéd Benoit Laporte-tal, a Fehérvár AV19 vezetőedzőjével is egyeztetett a kontraktus aláírása előtt. A szakember is maradásra biztatta a játékost. „Kiértékeltük a szezont a szakvezetővel és hasonló következtetéseket vontunk le. Ő is úgy látta, hogy több volt az együttesben annál, mint amit kihoztunk belőle, és elmondta, hogy milyen szerepet szán majd nekem a jövőben. Szeretnék minél több időt jégen tölteni és hozzásegíteni a csapatot ahhoz, hogy feledtetni tudjuk az előző, keserűre sikeredett évet” – árulta el a kijevi divízió 1/A világbajnokságon 3 pontot szerző jégkorongozó, aki Kóger Dániel után a második magyar válogatott játékos, akivel szerződést hosszabbított a Fehérvár AV19.

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik