Jégkorong: szlovén válogatott hokis érkezett a Fehérvárhoz

MTI MTIMTI MTI
2017.05.31. 11:53
Az ötvenszeres szlovén válogatott Ales Musiccsal erősítette meg a keretét a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata, az Olimpija Ljubljanától érkező támadó egyéves megállapodást kötött a fehérváriakkal.

„Amikor az ügynököm felhívott, hogy ajánlatot kaptunk a Fehérvártól, nem haboztam, mert tudtam, jó lehetőség lesz ez számomra” – nyilatkozta a fehérvári klub honlapjának Ales Music, aki hozzátette, hogy csak jó dolgokat hallott a csapatról, így nem volt számára nehéz meghozni a döntést szülővárosa elhagyásáról. Az évek óta anyagi nehézségekkel küzdő ljubljanai egyesület a következő szezonban már nem vállalta az indulást az EBEL-ben. „Amikor az ügynököm felhívott, hogy ajánlatot kaptunk a Fehérvártól, nem haboztam, mert tudtam, jó lehetőség lesz ez számomra” – nyilatkozta a fehérvári klub honlapjának Ales Music, aki hozzátette, hogy csak jó dolgokat hallott a csapatról, így nem volt számára nehéz meghozni a döntést szülővárosa elhagyásáról. Az évek óta anyagi nehézségekkel küzdő ljubljanai egyesület a következő szezonban már nem vállalta az indulást az EBEL-ben.

A fehérvári klub honlapjának tájékoztatása szerint Music 17 évvel ezelőtt mutatkozott be a felnőttek között a szlovén bajnokságban. A 34 éves játékos az Interligában, később pedig az osztrák jégkorongligában (EBEL) is az Olimpija egyik kulcsembere volt. Az EBEL-ben 474 mérkőzésen 233 pontot szerzett, négy elit-világbajnokságon vett részt.

„Music nagyon jól képzett center, aki nemcsak támadásban kiváló, hanem a védekezésből is kiveszi a részét” – mondta az érkezőről Benoit Laporte, a fehérváriak kanadai-francia edzője. A szakvezető biztos abban, hogy Music „tapasztalatával, kiváló munkamoráljával és profi szemléletével” példát mutat, és sokat segít majd fiatal játékostársainak.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: Mihály Ákos Brassóba igazolt, Kreisz Brunó marad Debrecenben

Jégkorong
2026.06.16. 16:46

„Nagyon várom, izgalmas feladat előtt állok” – Szélig Viktor a rá váró milánói kihívásról

Jégkorong
2026.06.12. 08:22

Szélig Viktor: Az egész tízéves periódusra büszke vagyok

Jégkorong
2026.05.12. 08:17

Hegedüs Levente: Egy álmom vált valóra, hogy itt lehetek

Jégkorong
2026.05.11. 11:39

Osztrák hokiliga: nem sikerült egyenlíteni, Székesfehérváron is a Graz nyert

Jégkorong
2026.03.31. 22:22

Stipsicz Bence: Olyan, mintha a kaszinóban ingyenzsetont kaptunk volna

Jégkorong
2026.03.26. 11:30

Fantasztikus siker: a Fehérvár hat meccsen kiejtette az alapszakasz-második Klagenfurtot az ICEHL rájátszásában

Jégkorong
2026.03.25. 21:27

Osztrák hokiliga: tartotta a lépést a Klagenfurttal, de kikapott a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.15. 20:53
Ezek is érdekelhetik