EBEL: „megnyomták a vészcsengőt” a Fehérvárnál

Vágólapra másolva!
2017.10.18. 17:57
„Itt volt az ideje megnyomni a vészcsengőt” Szélig Viktor, a Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatának szakmai igazgatója szerint, miután az együttes az osztrák bajnokságban (EBEL) 12 forduló alatt mindössze 11 pontot gyűjtött, és sereghajtó.

A klub honlapjának elmondta: nem lehetnek elégedettek az eltelt időszakban mutatott teljesítmény miatt, de továbbra is az a cél, hogy bejussanak a rájátszásba.

„Pánik nincs, mert most még sokkal több hoki van előttünk, mint mögöttünk, ám itt volt az ideje megnyomni a vészcsengőt – fogalmazott az egykori kiváló hátvéd, aki hozzátette, a játékosokkal és edzői stábbal is elbeszélgetett a vezetőség. – Most már eredmény kell. Most az kell, hogy lássuk a jégen, amit az edzői stábbal megálmodtunk."

Szélig jelezte: nem lenne fair, ha a szereplést az edzők nyakába varrnák.

„Vannak itt olyan játékosok, légiósok és magyarok is, akiktől sokkal több szükséges ahhoz, hogy a csapat eredményesebb legyen. A vezetőség is látja, hogy itt valaminek történnie kell, mert ha nem, akkor elúszik a hajó” – mondta Szélig Viktor.

A Fehérvár AV 19 legközelebb pénteken, Znojmóban lép jégre.

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03

Osztrák hokiliga: három fehérvári pont került a fa alá

Jégkorong
2025.12.21. 18:35
Ezek is érdekelhetik