Jégkorong: Rajna Miklós a MAC-ban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.18. 11:56
null
Rajna Miklós a MAC Budapestben folytatja a pályafutását
Rajna Miklós a szlovák Extraligában induló MAC Budapestben folytatja a pályafutását. A magyar jégkorong-válogatott kapusa az elmúlt szezonban Carruth MacMillan mögött kevés lehetőséget kapott a Fehérvár AV19 EBEL-csapatában.

„Azért választottam a MAC Budapestet, mert szimpatikus a közösség, és tetszik, hogy a klub évről évre fejlődik, magasabbra teszi a lécet – nyilatkozta a klub közösségi oldalának. – A srácokat, illetve az edzőket és a stáb nagy részét is ismerem, ez megkönnyíti a beilleszkedést. Nagy kihívást éreztem az idei projektben, a szlovák Extraliga nagyon csábító a magyar játékosoknak. Úgy éreztem, ennek a megméretésnek szeretnék részese lenni.”

A MAC-nál a szintén válogatott, az Erste Liga elmúlt idénye legjobb kapusának megválasztott Bálizs Bencével osztja majd meg a kapusfeladatokat.

„Bencével csaknem egyidősek vagyunk, világéletünkben rivalizáltunk, de mindig korrekt, jó viszonyban voltunk. Mindketten szeretnénk minél több meccsen játszani, és ez így van rendjén. Ez fog minket előrébb vinni , hogy napról napra jobbak legyünk.”

Majoross Gergely, a MAC Budapest vezetőedzője a következőket mondta Rajna szerződtetéséről:

„Ő volt az egyik, akivel mindvégig feltételes módban beszéltünk. Csak akkor akart hozzánk jönni, ha szóba jön az Extraliga-indulás, és mi is csak akkor keresünk ilyen kaliberű kapust, ha ez a magasabb színvonalon történő versenyzés összejön. Összejött, így sikerült megegyeznünk vele.”

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Rajna Miklós: A bajnokság Real Madridját vertük meg

Jégkorong
2026.01.03. 07:24

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03
Ezek is érdekelhetik