Jégkorong: a DVTK a nyitrai csapattal, a MAC az Érsekújvárral kezd

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.12. 18:49
Nyitrán játssza első mérkőzését a DVTK Miskolc, a MAC Budapest együttese pedig az érsekújvári (Nové Zámky) csapatot fogadja a szlovák Tipsport jégkorongliga első fordulójában, amely most először válik nemzetközivé a két magyar klub csatlakozásának köszönhetően – jelentették be a szezonindító pozsonyi sajtótájékoztatón a liga szervezői szerdán.

A legmagasabb szintű szlovák jégkorongbajnokság, a Tipsport liga 26. szezonja pénteken kezdődik. Azon felül, hogy a két magyar csapattal 12 résztvevősre bővült, több újdonságot is bevezettek a sorozatban.

„Örülök, hogy a liga túlnőtt az ország határain, ezt nagyon pozitív ténynek tartom. Figyelmesen követtem az összes csapat felkészülését és meggyőződésem, hogy a magyar elitcsapatok találkozása a mi csapatainkkal nagyon érdekes lesz a nézők számára” – mondta Richard Lintner, a liga igazgatója.

„A magyar jégkorong az elmúlt két évtizedben óriásit fejlődött, jól mutatja ezt, hogy a korábban elérhetetlen, a világ élmezőnyéhez tartozó Szlovákia is partnerként kezel minket. A jelenlegi projektet arra szánjuk, hogy a megkezdett fejlődésnek egy újabb lökést adjon” – nyilatkozta korábban az MTI-nek az együttműködésről Sipos Levente, a Magyar Jégkorong-szövetség főtitkára.

A csapatok számának növekedéséből következik, hogy az eddiginél több találkozóra kerül sor, a szeptember 14-től február 26-ig tartó alapszakasz 55 fordulós lesz. A playoff március kilencedikén kezdődik, a liga győztese – amely a Bajnokok Ligájában szerepelhet – április 20-án válik ismertté. A megújult Tipsport liga szabályzata szerint akár a két magyar együttes is megszerezheti a legjobb csapatnak járó Vladimír Dzurilla-kupát, ellenben ők nem eshetnek ki.

Újdonságnak számít, hogy az idei szezontól külön kupát nyer az a csapat, amely legjobb eredménnyel zárja az alapszakaszt, ezt a díjat Dusan Pasekről, a szlovák jégkorongsport egyik kiemelkedő egyéniségéről, a szövetség későbbi elnökéről nevezték el. Ugyancsak újdonság, hogy a liga keretében februárban, Winter Classic néven szabadtéri mérkőzést is tartanak, ennek helyszínét később jelentik be.

A Tipsport liga előző szezonját a besztercebányai HC 05 iClinic nyerte.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.01.16. 11:32

Jégkorong MK: a DVTK is elődöntős

Jégkorong
2026.01.07. 21:40

A FEHA19 megszakította az Újpest győzelmi sorozatát az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.04. 19:11

Erste Liga: a Brassó és az Újpest is sorozatban ötödször nyert

Jégkorong
2026.01.02. 21:30

Erste Liga: jelentős ICEHL-rutinnal érkezik kanadai csatár a DVTK-hoz

Jégkorong
2026.01.01. 17:20
Ezek is érdekelhetik