Jégkorong: a kitzbüheli mészárlásban meggyilkoltak egy hokikapust

2019.10.07. 11:52
null
Florian Janny (1994–2019) (Fotó: tt.com)
Az MTI beszámolója szerint vasárnap hajnalban az ausztriai Kitzbühel városában egy 25 éves férfi megölte volt barátnőjét, annak új barátját, a 19 éves lány szüleit és testvérét is, majd reggel a rendőrségen feladta magát. Osztrák lapok úgy tudják, az új barát a jégkorong Alpesi Ligában az EC Kitzbühel színeiben éppen szombaton este bemutatkozó 24 éves kapus, Florian Janny volt.

Janny a szamárlétrát a linzi hokiakadémián járta végig, ahol együtt nevelkedett két magyar utánpótlás-válogatott kapussal, a most a Vasasnál védő Tóth Balázzsal, és a Linz szintén az Alpesi Ligában szereplő második csapatánál védő Halász Bénivel is.

Janny a 2016–2017-es idényben mutatkozott be az EBEL-ben a Linznél, a következő két idényben összesen 21 mérkőzésen kapott lehetőséget az osztrák bázisú ligában, s háromszor is védett a Fehérvár AV19 ellen.

A linzi nevelőegyesületét tavaly elhagyó Janny augusztusban igazolt az Alpesi Ligában szereplő EC Kitzbühelhez, amelyben éppen szombat este lépett jégre először: élete utolsó meccsén az olasz Asagio ellen csereként a második harmad elején kapott lehetőséget, a hátra lévő 40 percben 19 lövésből 18-at hárított, ám 2–1-es vereséggel mutatkozott be.

Vasárnap Kitzbühel polgármestere, Klaus Winkler „megdöbbentő és felfoghatatlan tragédiának” nevezte az öt ember életét követelő mészárlást.

Legfrissebb hírek

Nagy bajban Thomas Partey, újabb két rendbeli nemi erőszakkal vádolják

Angol labdarúgás
2026.02.12. 14:17

Franzoni meglepte Odermattot, és megnyerte a kitzbüheli lesiklást

Téli sportok
2026.01.24. 13:34

Atlétika: másfél millió eurót loptak el a nemzetközi szövetségből

Atlétika
2025.10.30. 16:59

Büntetőeljárás indult a Real Madrid hátvédjével szemben

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 10:55

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25
Ezek is érdekelhetik