Gyász: elhunyt az FTC és az Újváros korábbi vb-bronzérmes hokisa

Vágólapra másolva!
2020.02.19. 21:25
null
Vladimír Svitek (1962–2020)
A Ferencváros hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint 57 éves korában, hosszú, súlyos betegséget követően elhunyt a klub egykori játékosa, az 1989-es világbajnokságon a csehszlovák jégkorong-válogatott tagjaként bronzérmet szerző Vladimír Svitek.

Az 1962-ben Besztercebányán született Vladimír Svitek Kassán kezdettel hokizni, s ugyan 1981-ben draftolta az NHL-ben szereplő Philadelphia Flyers, végül sosem jutott el a tengerentúlra. Tíz idényen keresztül (1980–1990) a HC Kosice játékosa volt, kétszer csehszlovák bajnoki címet ünnepelhetett, majd megfordult többek között Finnországban, Ausztriában és Szlovéniában, mielőtt 1998-ban a Ferencvároshoz igazolt.

A zöld-fehérektől egy idény után átment a Dunaújvároshoz, majd 2000-ben visszatért a Ferencvároshoz, ahol lehúzott még egy idényt. A magyar élvonalban 52 mérkőzésen 76 pontot szerzet, s 1999-ben megválasztották a bajnokság legjobb légiósának.

Svitek 1985–90 között szerepelt a csehszlovák felnőtt válogatottban, 1985-ben, és 1989-ben a világbajnokságon is részt vett – utóbbi tornán 10 pontot (4G, 6A) tett hozzá a bronzéremig jutó csehszlovákok teljesítményéhez.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
22 órája

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

Amerikai sportok
2025.11.06. 16:56

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

Gyász: elhunyt Jenei Imre, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.11.05. 10:51
Ezek is érdekelhetik