Jégkorong: újra 5–0-ra kapott ki a női válogatott a csehektől

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.12.19. 15:36
null
Másodszor is ötöt kapott a magyar válogatott a csehektől (Fotó: Dömötör Csaba, július)
Kettőből két 5–0-s vereséget szenvedett Csehországban a magyar női válogatott, pedig a második edzőmeccs más képet mutatott: a mieink ezúttal jobban megnehezítették a dolgát a stabil A-csoportos ellenfélnek, amellyel tavasszal az elit-világbajnokságon, majd ősszel az olimpiai selejtezőn is találkozunk.

 

Végeredményben nincs különbség 5–0 és 5–0 között, mégis máshogy festett, ahogy Csehország játszott a magyar női válogatottal péntek este, majd szombat délután.

A dupla edzőmeccs első felvonása tényleg játék volt a házigazdának, hiszen az első és második harmadban is ütött kettőt-kettőt – másnap viszont több mint „félidőig” gól nélkül álltak a felek.

Sok mindenben kereshető ennek oka, az egyik nyilván, hogy a másodedzőként olimpiai bajnok szövetségi kapitányunk, a kanadai Lisa Haley éjszakába nyúló eligazítást tartott a küldöttségnek az első vereség után, habár az összeállításba egyetlen helyen nyúlt csak bele, ott is tervezetten: ezúttal Tóth Zsófia kezdett a kapuban.

A mezőnyben azonban nagyobb volt a változás: nyilván hazai fölényben, de nem nyomasztóban teltek a percek, gólok meg nem születtek egészen a 32. percig, viszont azért kár, hogy a következő is megjött a 35.-ben. Ellenben a harmadik és negyedik már a finisben esett, az ötödik meg az utolsó előtti percben – amikorra fejben biztosan, ám feltehetőleg testben is elfáradtak a mieink. Kivált igaz lehet ez, mivel alapembereink hiányoztak, légiósok, valamint sérülés miatt otthon maradtak vagy félmarékkal, úgyhogy van tartalék a csapatunkban, amely persze története első elit-vb-szereplésére készül, csak a koronavírus-járvány miatti törlések és tologatások miatt immár több mint másfél éve.

Mivel a pandémia okán a téli universiadéra sem kerül sor az eredeti időpontjában, legközelebb február közepén jöhet össze a keret, és papíron hivatalos Franciaországba egy tornára is, utána pedig már tényleg a vb-felkészülés következik márciustól – addig folytatódhat a klubszezon itthon és a nemzetközi sorozatokban egyaránt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, NŐK
CSEHORSZÁG–MAGYARORSZÁG 5–0
(0–0, 2–0, 3–0)
Litomerice, zárt kapuk mögött. V:
Novotná, Svobodová, Smetková (csehek)
CSEHORSZÁG: SVEJDOVÁ
Tejralová, Horálková (1) – Cajánová, Erbenová – SKRDLOVÁ 1, Pejsová
Hymlárová (1), Mills 1, PRIBYLOVÁ 1 – KRIZOVÁ (2), MRÁZOVÁ 1 (1), Neubeuaerová – Bukolská (1), Serdar, VANISOVÁ 1 (1) – Lédlová (1)
Szövetségi kapitány: Tomás Pacina
MAGYARORSZÁG: Tóth Zs.
Mayer, Kiss-Simon – Odnoga L., Knee – Szamosfalvi, Németh B. – Pártos
Kiss A., Rónai, Pázmándi – Seregély, Pintér L., Gowie – Jókai-Szilágyi K., Kreisz E., Gasparics – Pintér H., Horváth I., Szick
Szövetségi kapitány: Lisa Haley
Kapura lövések: 37–13
Kiállítások: 8, ill. 4 perc

Legfrissebb hírek

Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

Jégkorong
2025.09.11. 07:31

Huszák Alexandra: Nem kell túlgondolni, kiutazom és a legjobb teljesítményemet nyújtom

Jégkorong
2025.09.03. 11:17

Női jégkorong Négy Nemzet Tornája: a japánoktól is kikaptak a magyarok

Jégkorong
2025.08.30. 13:52

Négy Nemzet Tornája: simán kikaptak a németektől női hokisaink

Jégkorong
2025.08.29. 19:46

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
2025.08.21. 22:45

„Az emlékeim csupa pozitívak” – Garát-Gasparics Fanni a távozó Pat Cortináról

Jégkorong
2025.07.25. 09:31

Már nem Pat Cortina a női hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
2025.07.22. 17:40

Hiezl Réka: A következő szezont már az Egyesült Államokban kezdem el

Jégkorong
2025.07.21. 22:42
Ezek is érdekelhetik