Szlovák jégkorongliga: a DVTK megint legyőzte az éllovast

Vágólapra másolva!
2020.12.22. 20:36
null
A DVTK Jegesmedvék megint legyőzte az éllovast (Fotó: Ádám János/Észak-Magyarország, archív)
A szlovák élvonalbeli jégkorongliga (Tipos Extraliga) keddi játéknapján a DVTK Jegesmedvék idegenben 4–2-re legyőzte a HK Popradot – ez azt jelenti, hogy a miskolci csapat négy nap alatt másodszor nyert a listavezető poprádi együttes otthonában.

 

Folytatja mini feltámadását a DVTK Jegesmedvék, amely november végétől december közepéig sorozatban hétszer veszített a szlovák élvonalbeli Tipos Extraligában, azóta viszont háromból kétszer nyert, és mindkétszer a listavezető Poprádnál!

Persze közben a rivális kisebb válságot él át, hiszen immár negyedszer veszített egymás után, amilyen kudarcszériával nem találkozott február-március óta, ám e sikertelenség relatív, hiszen a bajnoki vereségek közé befért a szlovák Szuperkupa megnyerése… Viszont a lényeg, hogy a Miskolc fellendülőben, amit nemcsak az eredmény jelez – habár nyilván ez a legfontosabb –, hanem játékban is látszik az előrelépés Ugyan a Poprad szerezte meg a vezetést, ám csak emberelőnyből, ráadásul a Miskolc lepipálta ellenfelét a fórok terén is, amúgy pedig szépen, rendezetten, hideg fejjel hokizott a hatvan perc során.

Egyenlíteni, mondjuk, egyenlő létszámnál egyenlített Magosi Bálint, miután Rokaly Szilárdtól kapott forintos passzt az alapvonal mögül, aki az utolsó harmadra fordulva maga váltott gólra egy fórt. Ebből pedig nem tanult a házigazda, mert a találattal egy időben újabb kiállítást is összeszedett, amiből meg az ismét védőnek beírt Vas János talált be, és a kétgólos előnyét ügyesen menedzselte a csapat. Persze az éllovas a finisben még szépített, sőt, Mike Dalhuisen már azt hitte, kisvártatva egyenlítettek is, ám pont ő ácsorgott kislesen, úgyhogy maradt a vendégvezetés.

A legvégén a meccs embere, Rokaly és Szirányi Bence még egy kontrára is elszeleltek, úgyhogy 2–4 lett a vége. Ez pedig semmivel sem kevesebb a megérdemeltnél, úgyhogy karácsony után lehet tovább zárkózni a középmezőnyre.

SZLOVÁK JÉGKORONGLIGA
ALAPSZAKASZ
HK POPRAD
(szlovák)DVTK JEGESMEDVÉK 2–4 (1–0, 0–1, 1–3)
Poprád, zárt kapuk mögött. Vezette:
Zák, Hronsky, J. Konc, D. Konc (szlovákok)
POPRAD:Vosvrda – Drgon, Brejcák – Hudec, Dalhuisen(1)– Ulrych, Erving – Cesánek, Hajnik – HASCÁK1 (1),SKOKAN(1),Vandas – SVITANA1 (1),Zagrapan, Handlovsky – Tavi, Preisinger, Livingston – Matús Palocko, Bjaloncík, Matej Palocko. Edző:Peter Mikula
DVTK:ADORJÁN – WEHRS(1),SZIRÁNYI B.1– Vas J.1,Vojtkó – Rauhauser, Láda B.
JORDAN(2),Flick(1),Egle(1)– ROKALY SZ.1 (2),Galanisz(1),Magosi B.1– Csányi(1),Lövei, Révész – Ritó, Miskolczi, Mattyasovszky. Edző:Dave Allison
Kapura lövések:27–17
Kiállítások:10, ill. 14 perc
MESTERMÉRLEG
Dave Allison: –
Az első harmad kiegyenlített volt, de a másodiktól szintet léptünk a játék minden elemében. A srácok minden elismerést megérdemelnek, mert sikeréhesek voltak, és nagy dolognak tartom, hogy az elmúlt három meccsünkön hét teljesen megérdemelt pontot tudtunk szerezni idegenben.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Dukla Michalovce–Kosice 3–1
Banská Bystrica (Vay Ádám: csereként 7 védés/10 lövés)–Liptovsky Mikulás 4–6
Detva–Zvolen 3–1
Nitra–Slovan Bratislava 1–4
Trencín–Nové Zámky 2–3 – hosszabbítás után

A TIPOS EXTRALIGA ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Poprad 23 13 2 3 5 88–61 +27 46
2. Slovan Bratislava 21 13 3 5 78–50 +28 45
3. Zvolen 21 11 3 3 4 74–57 +17 42
4. Nitra 22 12 1 3 6 79–74 +5 41
5. Detva 23 11 2 3 7 75–61 +14 40
6. Kosice 23 9 4 2 8 71–56 +15 37
7. Nové Zámky 23 7 4 3 9 67–60 +7 32
8. Dukla Michalovce 22 8 3 2 9 67–65 +2 32
9. Trencín 22 8 3 1 10 71–65 +6 31
10. DVTK Jegesmedvék 23 6 1 6 10 56–79 –23 26
11. Banská Bystrica 22 4 4 2 12 56–86 –30 22
12. Liptovsky Mikulás* 23 2 2 19 53–121 –68 5
*3 pont levonva a Liptovsky Mikulástól
Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.01.16. 11:32

Jégkorong MK: a DVTK is elődöntős

Jégkorong
2026.01.07. 21:40

A FEHA19 megszakította az Újpest győzelmi sorozatát az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.04. 19:11

Erste Liga: a Brassó és az Újpest is sorozatban ötödször nyert

Jégkorong
2026.01.02. 21:30

Erste Liga: jelentős ICEHL-rutinnal érkezik kanadai csatár a DVTK-hoz

Jégkorong
2026.01.01. 17:20
Ezek is érdekelhetik