Erste Liga: pozitív tesztek, elmarad a Dunaújváros erdélyi túrája

2021.02.15. 17:43
null
Hat dunaújvárosi játékos is koronavírusos (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata igazolt koronavírus-fertőzöttek, valamint -tüneteket produkáló játékosok miatt nem tud a szükséges 13+1 fővel kiállni, így nem utazik el a héten az erdélyi túrájára.

Az Erste Liga hétfői közleménye jelzi, hogy az SC Csíkszereda elleni két találkozót, valamint a Corona Brasov Wolves és a Gyergyói HK elleni egy-egy mérkőzést az alapszakasz keretében nem játsszák le. A mérkőzések eredményének megállapításáról, illetve az esetleges további szankciók alkalmazásáról a későbbiekben születik döntés.

A klub ugyancsak közleményben jelezte, hogy az utazás előtti koronavírusteszt hétvégén hat játékosnál hozott pozitív eredményt, volt köztük több olyan is, aki már egyszer átesett a fertőzésen. Hétfő reggelre újabb két hokisnál jelentkeztek a tünetek. Így a magyar szövetséggel egyeztetve született meg a döntés arról, hogy nem utazik el az együttes a túrára, mivel az igazolt fertőzöttek, valamint a még nem igazolt, de tüneteket produkáló játékosok miatt jelenleg nem tud a szükséges 13+1 fővel kiállni a soron következő összecsapásaira.

A Dunaújváros az Erste Liga utolsó, tizedik helyén áll, 19 pontot szerzett eddig 32 meccsen, és már csak ez a négy összecsapása volt hátra a bajnokságból.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
2026.09.25. 20:02

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
2026.09.25. 12:57

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
2026.09.24. 21:38

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23