Jégkorong: magyar válogatott támadót igazolt a Fehérvár

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 16:29
null
Terbócs István válogatott mezben (Fotó: Dömötör Csaba, 2020)
A Hydro Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata kétéves megállapodást kötött a magyar válogatott kerettag Terbócs Istvánnal – tudtuk meg a klub hivatalos honlapjáról.

 

A 24 éves támadó Újpesten kezdett el jégkorongozni, majd serdülő korosztályban érkezett a MAC Budapesthez. A felnőttek között a 2015–2016-os idényben mutatkozott be, a MAC Budapestben a 2017–2018-as évadban Erste Liga-győzelmet ünnepelhetett.

A fővárosi együttes tagjaként a szlovák Extraligában is megmutatta magát, a 2018–2019-es évadban pedig a tagja volt a divízió I/A világbajnokságon szereplő magyar válogatottnak, majd az olimpiai selejtező keretének is.

„Nyilván nehéz volt meghozni a döntést, hiszen ott nőttem fel, ott voltam először felnőtt játékos (a MAC Budapestben – a szerk.). Még nem játszottam ebben a ligában, csak az ICE-ban szereplő csapatok ellen, de úgy gondolom, meg fogom állni a helyem Székesfehérváron. Volt több megkeresésem is, de beszéltem több Fehérváron játszó válogatott csapattársammal, ezután pedig nem maradt kérdés bennem” – idézi a fehérvári klubhonlap Terbócs Istvánt.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
2025.12.27. 08:55

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03
Ezek is érdekelhetik