Jégkorong: Sikeres volt az alapszakasz – Szőke Álmos

2023.02.07. 13:27
null
Szőke Álmos (Fotó: Nemzeti Sport)
Sikeres volt a jégkorong Erste Liga vasárnap zárult alapszakasza Szőke Álmos ligaelnök szerint, amit mutat, hogy az első négy hely sorsa csak az utolsó játéknapon dőlt el, és az 5-7. helyért is „ádáz küzdelem folyt”.


Szőke Álmos ligaelnök a közmédiának elmondta, hogy az első helyezett Budapest JA szereplése nagyon pozitív, az előzetes erőviszony alapján a csapatot csak a nyolcadik helyre rangsorolták, ám sikerült megnyernie a Magyar Kupát is.

Szőke szerint sok tényező együttállása kellett ehhez a teljesítményhez, Kangyal Balázs vezetőedző vezérletével sikerült egységes gárdát formálni a fiatalokból és a légiósokból. Hozzátette, hogy a címvédő SC Csíkszereda – amely az alapszakaszban csak a hatodik helyen végzett – „picit alulteljesített”.

A ligaelnök szerint látható, a légiósok szereplése nagyban befolyásolta, hogy egy csapat milyen eredményt tud elérni. A 2022–2023-as idényben debütált az a játékosérték alapú pontrendszer, amelyben az életkor, tudás, rutin és a válogatottság száma alapján osztályozták a hokisokat. A cél a színvonal emelése és a fiatal magyarok foglalkoztatása volt.

Szőke Álmos kiemelte: értékelni fogják, hogy a pontrendszer mennyire váltotta be a hozzáfűzött reményeket, szakmai érvek és ellenérvek alapján dől el, mennyire nyúlnak hozzá.

Az Erste Liga alapszakaszát a BJA nyerte, így először választhat negyeddöntős ellenfelet az alsóházból, utána jön a második Gyergyói HK. A DVTK Jegesmedvék együttese is választhat még riválist, míg a Brassónak marad egy ellenfél. A magyar bajnok FTC az ötödik, így a negyeddöntőben biztos nem lesz pályaelőnye.

A negyeddöntőbe jutásért folyó DEAC–FEHA és az UTE–DAB párharc szerdán rajtol és az egyik fél harmadik sikeréig tart.

A ligaelnök megjegyezte: a rájátszással egy „új bajnokság kezdődik”, és reméli, hogy még szorosabb, még keményebb meccseket láthat a közönség.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47