Erste Liga: korábbi cseh válogatottal erősített az FTC

Vágólapra másolva!
2023.07.19. 19:15
null
Vladimír Roth nagy erősítés lehet a Fradinak (Fotó: fradi.hu)
Vladimír Roth korábbi cseh válogatott jégkorongozóval erősített az Erste Ligában szereplő, magyar bajnok FTC-Telekom csapata.

 

A magyar bajnoki címet sorozatban ötször elhódító klub szerdán a honlapján jelentette be, hogy miután hét játékos távozott, négy érkezett, héttel pedig szerződéshosszabbításra került sor, leigazolta a 33 éves hátvédet.

Roth a HC Slovan Ustecti Lvi csapatánál kezdett jégkorongozni, majd a Slavia Prahához igazolt, ezt követően két szezon erejéig a London Knights együttesénél légióskodott a kanadai juniorligában. A 2009/10-es kiírásban visszatért a Slavia Parahához, amellyel a Cseh Extraliga harmadik helyéig menetelt, majd 2010-ben bemutatkozott a felnőttek között a cseh válogatottban. Kölcsönszerződései után nem hosszabbított a prágai együttessel és a Trinechez igazolt, amelynél 2013-ban 11 góllal és 29 ponttal a liga legeredményesebb hátvédje lett, majd a következő szezonban Extraliga-ezüstöt ünnepelhetett.

Rövid ideig szerepelt a KHL-ben, a Szibir Novoszibirszk játékosaként, majd visszatért a Trinechez, amely éppen Roth találatával nyerte meg az Extraligát. Az utóbbi három évben hat klubnál is megfordult, és ismét a Trinec színeiben szerzett bajnoki címet a cseh élvonalban.

Vladimír Roth érkezésével 21 fős az FTC-Telekom 2023–2024-es idényre készülő kerete.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: kapott gól nélkül nyert az Újpest

Jégkorong
Tegnap, 21:17

Keane: Ha ezt a meccset nem nyerjük meg, nem is tudom, mit csináltam volna

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:38

Szalai Gábor gólja után miskolci győzelemmel zárta az évet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 21:55

Újpesten nyert a Brassó, a FEHA legyőzte a Csíkszeredát az Erste Ligában

Jégkorong
2025.12.19. 20:58

Erste Liga: amerikai hátvédet igazolt a Corona Brasov – hivatalos

Jégkorong
2025.12.19. 10:38

A Ferencváros szerződést hosszabbított Robbie Keane-nel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 18:01

Egyszerre taktikai előny és szakmai fejtörés a csatárbőség a Fradinál

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 11:00

Női kézilabda NB I: az FTC új szerzeménye Jesper Jensen miatt is döntött a klubváltás mellett

Kézilabda
2025.12.17. 09:40
Ezek is érdekelhetik