Erste Liga: jeges víz folyik a DVTK új edzőjének ereiben

Vágólapra másolva!
2023.09.11. 10:14
null
Kasper felkészült Jegesmedvéket ígér (Fotó: dvtk.eu)
Steve Kasper, a jégkorong Erste Ligában érdekelt DVTK Jegesmedvék új vezetőedzője olyan légkört szeretne teremteni, ahol élvezni lehet a kemény munkát.

A 61 éves kanadai szakember a klub honlapján kiemelte, példaértékű munkamorált követel meg, és hite szerint egy játékosnak nem szabad cserben hagynia csapatát, de ez nem a jégen elkövetett hibákra vonatkozik.

„Minden részletre oda kell figyelni, hogy ne legyen pánik. Őszinte ember vagyok. Mindig azt fogom mondani a játékosaimnak, amit hallaniuk kell, még akkor is, amikor nem ezt akarják hallani" – jegyezte meg a bemutatkozásakor.

„Már tizennyolc éves korom óta benne vagyok a profi jégkorong vérkeringésében. Szinte jeges víz folyik az ereimben. Ezzel kelek és ezzel fekszem” – mondta Kasper, aki játékos-pályafutása során 13 szezonban 915 mérkőzésen szerepelt az NHL-ben.

Kilenc idényen át erősítette a Boston Bruins csapatát, majd játszott a Los Angeles Kings, a Philadelphia Flyers és a Tampa Bay Lightning együttesében is. Játékosként a liga egyik legjobb védekező szellemű csatáraként tartották számon. Visszavonulása után Bostonban a Bruins másodedzője volt, majd a következő szezonban a klub farmcsapatát, a Providence Bruins-t vezette az AHL-ben. Ezt követően vezetőedzői megbízást kapott az NHL-ben, két idényen keresztül irányította a Boston Bruins együttesét. Később a Toronto Maple Leafsnél is dolgozott játékos-megfigyelőként. Legutóbb az orosz bázisú KHL-ben szereplő kínai Kunlun Red Star másodedzője volt.

„Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen rengeteg remek csapattársam volt, több kiváló edző keze alatt dolgozhattam. Viszont a mai napig folyamatosan tanulok, mindig tudtam magamba új információt szívni, legyen ez edzősködés vagy játékos-megfigyelés” – fogalmazott. Miskolcra érkezésével kapcsolatban elmondta, hogy izgalmas kalandnak tartja, hiszen egy új országban egy új csapatot tud edzeni.

„Itt egy ország, ahol nem voltam, és úgy gondoltam, mi lenne, ha Magyarország lenne a következő állomásom. Megismerhetem az itteni kultúrát. Szerintem remek élmény lesz ez számomra” – jegyezte meg.

A DVTK a legutóbbi idényben – még Tokaji Viktor irányításával – a negyeddöntőig jutott az Erste Ligában. A Jegesmedvék szeptember 29-én a Debreceni EAC elleni hazai mérkőzéssel kezdik meg a 2023–2024-es idényt.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.01.16. 11:32

Jégkorong MK: a DVTK is elődöntős

Jégkorong
2026.01.07. 21:40

A FEHA19 megszakította az Újpest győzelmi sorozatát az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.04. 19:11

Erste Liga: a Brassó és az Újpest is sorozatban ötödször nyert

Jégkorong
2026.01.02. 21:30

Erste Liga: jelentős ICEHL-rutinnal érkezik kanadai csatár a DVTK-hoz

Jégkorong
2026.01.01. 17:20
Ezek is érdekelhetik