Jégkorong: rekord létszámú nevezés a Magyar Kupában

A klubokat a kupában tavaly elért eredmények, valamint a bajnoki sorozatokban elért helyezések alapján emelték ki, ettől függ, mikor kapcsolódnak be a sorozatba. Az első fordulóban hat együttes vesz részt, két akadémiai csapat, valamint négy Andersen-ligás.
A második fordulóban csatlakozik a DVTK Jegesmedvék, a FEHA19, a MAC Ikonok és az Újpesti Jégkorong Akadémia. Az első kör három továbbjutója mellett folytathatja a legjobb vesztes csapat is, utóbbi kilétét az összesített gólkülönbség alapján határozzák meg.
A harmadik fordulóban a négy továbbjutó mellett ott lesz a Debreceni EAC, a Dunaújváros, az FTC-Telekom és az Újpesti TE is, a párosításokat sorsolás alapján alakítják ki. A mérkőzéseket október 31-én és november 21-én rendezik a kiírás alapján.
A négy továbbjutó kerül a negyedik fordulóba, itt döntik el, hogy ki megy tovább a négyes döntőbe. Ennek a körnek a meccseit november 21-én és december 5-én játsszák.
A Hydro Fehérvár AV19 és a címvédő BJAHC automatikusan tagja a négyes döntőnek, amelyet 2024. január 27-28-án rendeznek meg.
JÉGKORONG MAGYAR KUPA
AZ 1. FORDULÓ (október 4. és 10.) PÁROSÍTÁSA
Goodwill Pharma Szeged–Budapest Jégkorong Akadémia
DVTK Jegesmedvék Jégkorong Akadémia–Worm Angels
UNI Győr ETO HC–Lehel HC

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Klubtörténeti tett a fehérvári akadémistáktól

Jégkorong MK: előnybe került a DEAC





