Erste Liga: a Dunaújváros és a Budapest JAHC Jászberényben csap össze

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.11.21. 16:35
null
Semleges pályán játszik a két csapat (Fotó: Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club/Facebook)
Jászberényben, azaz semleges helyszínen rendeznek jégkorong Erste Liga-mérkőzést jövő szombaton.

 

A liga keddi közleménye szerint a Dunaújvárosi Acélbikák és a Budapest JAHC csap össze a Lehel HC csarnokában 15 órától. A napot a Lehel HC és a MAC Ikonok másodosztályú, Andersen Liga-bajnokija zárja.

Immár hagyomány, hogy az Erste Liga olyan vidéki helyszíneken is igyekszik megjelenni, ahol jelenleg nincs első osztályú csapat, de a sportágnak vagy nagy tradíciói vannak, vagy épp most kezdett el épülni. Legutóbb Szombathelyen járt a bajnokság, most a Lehel HC létesítménye lesz az otthona egy újabb bajnokinak.

„Tudtunk róla, hogy lehetőség nyílhat Erste Liga-meccset rendezni, ezért felvettük a kapcsolatot a szövetséggel. Egyrészt a toborzásunkat szeretnénk erősíteni a bajnokival, másrészt a szurkolóknak, a jégkorongbarátoknak is szerettünk volna lehozni egy meccset, hiszen nagyon nagy hagyományai vannak Jászberényben a sportágnak” – fogalmazott Görbe Tamás, a Lehet HC ügyvezetője.

A jászberényi Lehel HC először 1985-ben indult a magyar bajnokságban, öt évvel később, az 1989–1990-es idényben bajnok lett, később kupát is nyert, a nyitott pálya legendás mérkőzéseknek adott otthont. Jó ideje alacsonyabb szinten zajlik a hokiélet a városban, de az Andersen Liga elindulásával számukra is új lehetőségek nyíltak meg.

„U8-tól U21-ig körülbelül 140 igazolt játékosunk van, az Andersen Ligában induló csapatunk nagyrészt az U21-es együttesünk tagjaiból áll, a részvételünkkel nekik szerettünk volna lehetőséget biztosítani a fejlődésre és előrelépésre. Látszik, hogy erre az évre erősödött a liga színvonala, ez a mi játékosainknak is előny” – mondta a klub ügyvezetője, kiemelve, hogy a másodosztályú meccsek telt ház előtt zajlanak, de az U21-esek bajnokijain is majdnem megtelik a 300 fő befogadására alkalmas csarnok.

„Nem titkolt cél, hogy valamikor újra első osztályú csapata legyen Jászberénynek, de hogy ez milyen időtávlatban valósulhat meg, azt nem tudjuk” – tette hozzá Görbe Tamás.

A találkozó keretében különböző szurkolói aktivitások is lesznek a városban.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
Tegnap, 19:26

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
Tegnap, 10:15

Erste Liga: hosszabbított orosz hátvédjével a FEHA19

Jégkorong
2026.06.30. 16:31

Erste Liga: Farkas Roland marad a magyar bajnoknál

Jégkorong
2026.06.26. 11:02

Jégkorong: ponterős hátvédjével hosszabbított a DEAC, marad a Fradinál Horváth Milán

Jégkorong
2026.06.25. 18:09

Erste Liga: Djumics marad Miskolcon, lengyel csatár Dunaújvárosban

Jégkorong
2026.06.24. 23:44

Magosi Bálint a FEHA19-ben folytatja

Jégkorong
2026.06.20. 16:36

A jégkorong Erste Liga pontkirálya marad Brassóban

Jégkorong
2026.06.18. 17:42
Ezek is érdekelhetik