Gyász: elhunyt a csehek olimpiai és világbajnok hokikapusa

2023.11.12. 20:42
Címkék
Ötvenkét éves korában elhunyt Roman Cechmánek, a csehek olimpiai és háromszoros világbajnok jégkorongkapusa.
Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

 

Az egykori kiválóság holttestét fia találta meg. Cechmánek az Uherské Hradiste utánpótláscsapatának edzője volt, szombaton betegség miatt nem tudott megjelenni a gárda mérkőzésén, majd a vasárnapi összecsapásra sem ment el, és nem reagált a telefonhívásokra.

Az elmúlt években komoly pénzügyi gondjai voltak, júniusban gazdasági csalás miatt három év börtönre ítélték, az ítélet végrehajtását öt évre felfüggesztették.

Cechmánek az 1998-as naganói olimpián – ahol a csehek aranyérmesek lett – Dominik Hasek cseréje volt, vb-címet 1996-ban, 1999-ben és 2000-ben szerzett, és van még két vb-bronzérme is. A Vsetin színeiben ötszörös cseh bajnok, és négy szezont húzott le az észak-amerikai profiligában (NHL): a Philadelphia Flyers és a Los Angeles Kings alkalmazásában állt, 2003-ban kiérdemelte a William M. Jennings-trófeát, mivel a Flyers kapta a legkevesebb gólt az alapszakaszban.

2009-ben visszavonult és edzőnek állt. Idén februárban öltött utoljára felszerelést, amikor a naganói diadal 25 éves évfordulóját ünnepelték.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
1 órája

Gyász: a csapatszálláson elhunyt egy dél-afrikai rögbijátékos

Egyéb csapat
2026.10.16. 19:48

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
2026.10.16. 14:06

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
2026.10.15. 14:01

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
2026.10.13. 12:49

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Egyéb egyéni
2026.10.05. 09:52

Gyász: lelőtték a Botev Plovdiv tulajdonosát

Minden más foci
2026.09.30. 11:26